Vigassággal búcsúztatták a telet
Mik ezek?
XA jókedv szemmel látható volt az immáron hagyománnyá vált farsangi jelmezes felvonuláson, amit idén is a Rónafaluért Baráti Társaság rendezett meg. A sokadalom azért gyűlt össze, hogy elbúcsúztassák a telet, különleges süteményekkel, ételekkel és itókákkal, valamint a telet jelképező bábu megtáncoltatásával, végül elégetésével.
Festői környezetben fekszik, a mintegy 140 lakosú kistelepülés. Innen kiváló kilátás nyílik Salgó várára, a Boszorkánykőre, valamint Salgótarján, völgyben ezüstösen „kígyózó” városának, gyár és lakóépületeire is. A farsangolók a helyi kultúrházban, és annak környékén gyülekeztek, hogy a hagyományos télbúcsúztató ünnepségüket megtarthassák. Volt itt mindenféle jelmez, maszk – vicces és ijesztő egyaránt – a lányok herőcét kínáltak, a férfiak kezében pedig sűrűn megfordult a pálinkáspohár. Valószínű, hogy a farsangi menet gyülekezése visszariasztotta a telet, hiszen verőfényes napsütés – és az előző hetekhez képes – enyhe, meleg idő fogadta az idelátogatókat.
Az ifjú pár bátortalanul indult neki a menetnek
A hangulatra és a vendéglátásra nem lehetett panasz. Molnár Imréné, a Rónafaluért Baráti Társaság elnöke elmondta: ez az esemény nagyon fontos a helyiek számára. Itt minden a bolondozásról, a mókáról, a jó hangulatról és a palóc hagyományok méltó megőrzéséről szól. A Rónafaluért Baráti Társaság 1996-ban alakult meg. Az elmúlt években harminc főből álló egyesületté nőtte ki magát. A társaság fő célja, hogy kis közösséget teremtsen, pártolja a helyi kezdeményezéseket, a palóc hagyományokat és segítse a helyiek dolgos mindennapjait. Mindennek bizonyítéka – a társaság tagjainak fejéből kipattant ötlet megvalósítása – a Rónafalusi Farsangi Vigasság, amelyen évről-évre egyre többen vesznek részt. Molnár Imréné elmondta, hogy a falu, Salgótarján még hagyományt tisztelő településrésze.
– Ez a farsangi felvonulás már a régmúltban is létezett. A falu lakói több mint egy évtizede elevenítetik föl újra, ezt a népi hagyományt. A felvonulást – a hagyományokhoz méltóan – mindig a farsang „igazi” napján rendezzük meg – mutatta be palóc vigadalmukat az elnök.
Kicsik és nagyok egyaránt a menettel tartottak
Elsőként egy lakodalmas menetet rendeztek, ahol a részvevők különböző jelmezekben vonulnak föl. A „kisbíró” kidobolja az esemény, majd a menet végigment a falu utcáin, „jó farsangot” kívánva a település lakóinak, akik különleges, házi receptek szerint elkészített kolbásszal, szalonnával, főtt tojással, süteményekkel és nedűkkel kínálták meg az „éhező és szomjazó” farsangolókat.
– A télbúcsúztató olyan jól szokott sikerülni, hogy akármilyen időjárás van két nappal előtte, ha mi azt mondjuk, hogy „rónai farsang”, akkor ezen a hagyományőrző eseményünkön jó idő van és olvad a hó. Eddig ez nagyon ritkán volt másképp – mondta Molnár Imréné.
A farsangra mára már Rónabányáról, Zagyvarónáról is érkeznek érdeklődők. A rendezvény abszolút nyitott program, bárkit szívesen látnak, aki egy kis „télűző” vigasság részese szeretne lenni.
Különleges figurákból bőven akadt
A lakodalmas menetben a „vőlegényt” és a „menyasszonyt”, a helyi „plébános” a templom előtt megesketi. A felvonuláson elhangzó szövegeket régről gyűjtötték össze a helyiek. Ezt követően a „lakodalmas menet” visszatér a művelődési házba, ahol a telet jelképező bábut jól megtáncoltatják, a falu lakóitól összegyűjtött finomságokat pedig közösen, egytől-egyig elfogyasztják. Természetesen a farsangi falatozás nem múlhat el menyasszonytánc, zene és bálozás nélkül. A telet jelképező bábut – hogy annak jó ideig ne jusson eszébe visszatérni – pedig elégetik, a teret átadva a rügyet fakasztó tavasznak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








