Uniós pályázat: merni vagy nem merni...?
Mik ezek?
XVan önerejük, pénzük ahhoz, hogy merjenek fejlesztésekbe vágni? Egyáltalán a (további) eladósodást megelőzendő óvatosság az okos magatartás vagy az „aki mer, az végül nyer” elve érvényesítendő? Ezekről lesz szó egyebek mellett az alábbiakban.
Hollókő szerencsét próbál, igaz, nem egyedül: a megyei önkormányzattal közösen kiemelt pályázati programot készít elő „Próbáljon szerencsét Hollókőn” címmel egy turisztikai fejlesztést szeretnének megvalósítani. Lényege ennek több új látnivaló kialakítása, s ehhez kapcsolódóan munkahelyek létesítése, hogy segítsék az itt élők helyzetét.
Szabó Csaba, a község polgármestere, országgyűlési képviselő azt is elmondta, arra számítanak, hogy önerőt kell biztosítani a forrásszerzéshez. Megpróbálják ezt nagyon szoros gazdálkodással előteremteni, de nyilván hitel is szükséges lesz hozzá. Hogy milyen mértékben, az majd akkor derül, ki, ha közzéteszik a felhívásokat.
Hollókőben is több turisztikai látványosságot szeretnének kínálni a látogatóknak
Kérdéses, hogy Szilaspogony ebben a három évben fog-e tudni labdába rúgni... A Cereden uniós pénzből most megújuló-bővülő, közös fenntartású iskolára megy el ugyanis a „következő sok évben” minden aprópénze a helyi önkormányzatnak. Hogy miért? Az iskolai beruházásra nyert jelentős támogatás mellett igen nagyvonalúan ki kell nyitni a saját pénztárcát. Az eredeti, negyvenhét milliós önerővel még elbírt volna a három település (Zabar is ide tartozik), de mert a gazdasági válságra tekintettel visszavettek nyolcvan milliót, ez megnehezíti a fenntartók helyzetét. Azt jelenti, hogy a hitelterhek rendezésére kell a gazdálkodásnak összpontosítani.
Nagy György, szilaspogonyi polgármester a fentiek kapcsán megjegyezte: – Csak olyan pályázatot vállalunk fel, amely minimális önrészt ír elő.
Bárnán csak a falu számára nagyon szükséges, mondhatni létfontosságú cél érdekében s csak akkor vágnának bele pályázati programba, ha látják a teljes anyagi lefedettséget – A mostani gazdasági körülmények mást nem engednek meg – fogalmazott Tóth Károlyné polgármester.
Bárnának rendkívül nagy hiányossága a csatornázatlansága. Ha azonban erre a beruházásra a három év pályázati rendszere módot adna, „mindenképpen megpróbálnák összehozni a rávalót.”
– Felismertük, hogy a falunk, közintézmény-hálózataink, élhetőbbé, szebbé tétele csak külső forrással valósulhat meg. Ennek nagyon fontos eleme a felzárkóztatás- adta uniós lehetőség. A hazai forrású pályázatok évről-évre kevesebb lehetőségeket biztosítottak, hiszen az unió 60-70 százalékát adja a támogatásoknak, a magyar állam 15-25 százalékot rendel ehhez, s az önkormányzatnak 5-25 százalékot kell saját költségvetéséből hozzátenni. Ennek szellemében pályáztunk az előző években, s az önkormányzat intézményhálózatának zöme így lett korszerűbb, szebb – tájékoztatott Tóth Gabriella, polgármester.
Jelezte azt is: szeretnék még hasonló, külső rásegítéssel a csapadékvíz-elvezető árkokat burkolni, felújítani vagy ahol még nincs, kiépíteni a járdákat. A jelenlegi Környezetirányítási Operatív Program által meghirdetett pályázati lehetőséggel élve szükséges lenne az intézményhálózat fenntartása érdekében megteremteni az alternatív energia alkalmazásának feltételeit. Általános iskolájuk fűtéskorszerűsítését ennek tükrében kívánják megtervezni, megpályázni. A fejlesztésekhez egyre kevesebb az önerő, s a szoros pénzügyi gazdálkodás ellenére, már nincs lehetőségük további megtakarítási lehetőségek kiaknázására. Ennek ellenére – a működést nem veszélyeztetve – minden erőforrásukat mozgósítani kívánják további sikeres pályázati programok megvalósítására. Amennyiben az önerő meg nem léte ezt akadályozza, akkor a kedvezményes kamatozású, hosszú távú fejlesztési forrást tervezik igénybe venni. A visszafizetés garanciája a fejlesztés utáni energia-megtakarítás lehet.
Sok falu kínál ínyencségeket látogatóinak
– A fejlesztési hitel felvételének én látom az értelmét, a veszélyes az, ha a kölcsön működésre kell... Sajnos ez a gyakoribb az önkormányzatoknál, mert a jelenlegi finanszírozásukból nem tudják fedezni a béreket, egyéb saját forrásokat kell ehhez bevonniuk - magyarázta.
Uniós segítséggel alakítottak ki a községben az elmúlt években például főteret, faluközpontot, kulturális nyár mottóval pedig rendezvénysorozatot indítottak.
Mint Pintér Bertalan elmondta, a pályázatokkal kapcsolatban most az a probléma, hogy még mindig nincsenek meghirdetve. Ennek ellenére Nógrádsáp készül a támogatás-szerzésre, vannak tervei. Szeretne energiatakarékosabb intézményeket, sportlétesítményt felújítani, a hulladékgazdálkodást komposztálás népszerűsítésével korszerűsíteni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!








