Túszul ejtette a saját kisfiát
Mik ezek?
XA 39 éves apát még aznap elfogta, majd őrizetbe vette a rendőrség.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese, Lászlók Nóra elmondta: a járőrök azért mentek csütörtök délután Mátranovákra, hogy elővezessenek a Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe egy férfit, aki nem kezdte meg a korábban – vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt – rá kiszabott büntetés letöltését. Amikor azonban kiértek az egyenruhások, az illető magához szorította saját, 5 éves fiát és kést szegezett a testéhez. Így követelte, hogy hagyják el a házat az egyenruhások. Utóbbiak a gyermek életének, testi épségének megóvása érdekében ennek eleget tettek.
A 39 esztendős férfi ezután elszaladt, magával húzva a kisfiút, akit azonban később elengedett, s a továbbiakban egyedül próbált elmenekülni a rendőrök elől. A rendőrség – a Nógrád Megyei Polgárőr Szövetség segítségével – nagy erőkkel kezdte meg a keresését. Ennek eredményeként a Cserhát bevetési alosztály még aznap, a kora esti órákban, Mátranovákon elfogta őt. Egy házban találtak rá a bujkálóra, aki ugyan arrogánsan viselkedett és kiabált, de végül komolyabb ellenállás nélkül megadta magát. Az események során senki sem sérült meg, így nem esett baja az apja által túszul ejtett gyereknek sem.
– A 39 éves férfival szemben személyi szabadság megsértése miatt büntetőeljárást indítottak a rendőrök és őrizetbe vették őt – tájékoztatta portálunkat Lászlók Nóra.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








