„Túlfizetés”: nem hozták, hanem vitték a pénzt
Mik ezek?
XAz áramszolgáltató munkatársának adta ki magát az a két férfi, akik pár napja jelentek meg egy 76 éves nő salgótarjáni házában. Az ismeretlenek azt állították, hogy túlfizetés miatt az asszonynak visszajár tizenegyezer forint, de csak húszezres van náluk, amelyet fel kell váltani. A pénz átadását követően a látogatók azt állították, hogy az egyik bankjegynek hiányzik a sarka. A néni erre elkérte az igazolványaikat, mire az „émászosok” sietve távoztak – csak utóbb derült ki, hogy hatvanezer forinttal a zsebükben...
– A sértetthez egy 30 év körüli, hozzávetőleg 170 centiméter magas, zömök testalkatú, telt, kerek arcú, bajuszt, szakállt nem viselő, enyhén borostás arcú, dioptriás szemüveget viselő férfi ment be és tulajdonította el a pénzét. Társának személyleírása ehhez rendkívül hasonló – tájékoztatta portálunkat Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő, aki ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a bűnözők gyakran különböző ürügyeket kitalálva jutnak be a kiszemelt áldozatokhoz, a legtöbb esetben idősekhez. Általában pénzváltásra hivatkoznak – ekkor a legközelebbi üzletbe kell őket küldeni –, de előfordulhat az is, hogy valamely közüzemi dolgozónak, díjbeszedőnek, tisztviselőnek, rendőrnek adják ki magukat. Ha az ismeretlen látogató hivatalos személyként mutatkozik be, tanácsos elkérni tőle a munkakörének megfelelő igazolványt, még mielőtt beengednénk. Idegenek jelenlétében nem szabad pénzt elővenni, mert ezzel fény derülhet arra, hol a megtakarítás.
Aki gyanús körülményt észlel vagy bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 107-es, vagy 112-es telefonszámon!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








