Trükkök tárháza egyetlen tolvajnál
Mik ezek?
X
A jó modorú, közvetlen, udvarias férfi előszeretettel kábította azzal áldozatát, hogy mivel az 80 év feletti, a szolgáltató felé befizetett díjból ötezer forint visszajár neki. Kereskedői jelmezbe bújva pedig engedményt ígért az általa kínált termékekből. Előfordult azonban olyan is, hogy a korábban eladott masszírozógép vevőjéhez egy rendőrnek mondott társával együtt tért vissza, azt állítva, hogy a készülék lopott. A tolvajnál minden esetben húszezer forintos bankjegy volt és a sértettől kérte annak felváltását. Utóbbi így felfedte előtte, hol tartogatja összegyűjtött több tíz- vagy akár százezer forint készpénzét. A gyanúsított miután átvette a visszajárót, inni kért, esetenként cukros vizet, mondván, hogy cukorbeteg és rosszul van. Amíg a házigazda a konyhában, a csapnál foglalatoskodott, az elkövető egyedül maradt és ellopta a „rejtekhelyről” a pénzt.
A sértettek és a tanúk leírása szerint az elkövető 165-170 centiméter magas, erős testalkatú, kövérnek mondható, 50 év körüli, kerek, borotvált arcú, szőkésbarna hajú, kékszemű fehérbőrű férfi, aki megnyerő modorú, jól öltözött és ápolt. Ha bárkihez bekopogtat a fenti személyleírásnak megfelelő férfi, azonnal hívják a rendőrség 107-es vagy 112-es telefonszámát!
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szolgálata egyúttal kéri, hogy ismeretlen személyt senki se engedjen be a lakásába, még akkor se, ha az becsületesnek tűnik. A szolgáltatók igazolvánnyal látják el képviselőiket – amit nyugodtan el lehet kérni tőlük –, a túlfizetést pedig átutalják vagy postán küldik meg az ügyfeleknek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. elmebeteg 2010. február 24. 10:20
A korábbi hozzászólásomhoz még annyit, hogy a hölgy is mutogat (első látásra) hivatalos igazolványnak tűnő valamit. Sőt! Még egy telefonszámmal ellátott névjegykártyát is. Természetesen, felhívva a rajta szereplő számot, az automata azt válaszolja, hogy ilyen számon nincs előfizető:)))) Nagyon könnyen átverhetőek vagyunk. S szándékosan írtam többesszám első személyben... Nagy résen kell lenni.
-
4. Jobbman 2010. február 24. 09:45
Na végre már egy nem nemzetiségi bűnöző ! Remélem ebben nem sikerül behozni hátrányos helyzetünket VELÜK szemben!
-
3. ??? 2010. február 24. 09:08
Arra lennék kíváncsi hogy mindig azt mondják kérni kell igazolványt de mi van akkor ha az ember kér és az illető tényleg hivatalos személy igazi igazolvánnyal de én nem engedem be mert nem tudom el dönteni hogy most az igazi vagy nem igazi. Meg büntetnek mert nem engedtem be mert így hátráltattam a munkáját lehet ez akár rendőr is erről nem beszél senki és talán ezért engednek be az emberek mindenkit a lakásukba.
-
2. jééé!!! 2010. február 23. 23:40
Ez Dóra Ottó bajúsz nélkül!
http://mszpsalgotarjan.hu/fotok/dora_otto.jpg -
1. elmebeteg 2010. február 23. 18:21
Nem egyedül van az illető. Legalábbis Pálfalván egy hölgy jár-kel hasonló ürüggyel. Egy ismerős nénikénél ugyan nem járt "sikerrel", mert időközben befutott az unoka és volt annyi lélekjelenléte, hogy némi keresztkérdéssel "zavarba hozva" a hölgyeményt távozásra szólította fel. Bejelentés megtörtént, mégis félő, hogy nem adja fel, s talál olyan idős embert, akit sikerül átvernie.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dávid Krisztián | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








