Tarjáni pár az álomnászútért
Mik ezek?
X<A salgótarjáni Pál Erikát leendőbelije, Bakos Krisztián igazán különleges körülmények között, a munkatársai segítségével egy létrás tűzoltóautón kérte ki a szüleitől, aztán a boldogító igen kimondása után a bárnai vadászházba invitálták vendégeiket, hogy hajnalig ünnepeljenek velük.
A salgótarjáni Pál Erikát Bakos Krisztián igazán különleges körülmények között, a munkatársai segítségével egy létrás tűzoltóautón kérte ki a szüleitől
A fiatalok öt évvel ezelőtt ismerkedtek meg, amikor Erika még egy gyógynövény-szaküzletben dolgozott.
– Krisztián bejött a boltba és csalánteát szeretett volna vásárolni. Amikor fizetett, kitette az igazolványát a pultra, innen tudtam meg, hogy tűzoltó – mesélte Erika, aki a legjobb barátnőjét kérte meg, hogy nyomozza ki Krisztián telefonszámát. Miután megszerezte, írt neki egy üzenetet, a többi már csak történelem.
hirdetes>
A leánykérés nagyon romantikus környezetben, a Magas-Tátrában történt.
– Miután igent mondtam, Krisztián táskájából előkerült két pohár és pezsgő, úgyhogy rögtön koccintani is tudtunk a boldogságunkra. Az arra járó turisták is tanúi voltak a pillanatnak, többen lefotóztak minket – elevenítette fel élete egyik, ha nem a legboldogabb pillanatát Erika.
Az esküvő sem volt éppen hétköznapi...
A fiatal pár hetven családtagot, illetve barátot invitált meg a nagy napra, akiknek meglepetéssel is készültek.
– Én nagyon szeretek táncolni, mindenfajta táncot. Az esküvő kapcsán szerettünk volna egy kis meglepetést a násznépnek és ennek apropóján úgy döntöttünk, hogy betanulunk egy koreográfiát – mondta Erika.
Hogy mekkora sikert arat a nyitótáncuk és milyennek értékeli a három másik versenyben lévő menyasszony Erikáék esküvőjét, az kiderül kedd este, 22.10 órától a Viasat 3-on!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








