Száguldás a halálba
Mik ezek?
XA kocsiban három ember tartózkodott, közülük senki sem sérült meg, a kétkerekűt vezető 35 éves férfi azonban a helyszínen életét vesztette.
Erről Dankóné Nagy Éva, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tájékoztatta portálunkat, aki a baleset körülményeiről kiadott előzetes hírt – a helyszínen beszerzett adatok és információk alapján – az alábbiak szerint pontosította: egy 35 éves salgótarjáni férfi a megyeszékhely irányából Hatvan felé tartott motorkerékpárjával április 18-án, szombaton, 18 óra körüli időben.
A személygépkocsi, amellyel összeütközött Pásztó irányából érkezett, s a kotyházai elágazónál balra, nagy ívben akart befordulni. A motor a jármű jobb hátsó ajtajába és sárvédőjébe csapódott bele. Az autóban három ember tartózkodott, ők sem sérültek meg, a motoros azonban a helyszínen életét vesztette.
A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a tragikus baleset körülményeit.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 372 hozzászólás érkezett-
372. Nightster 2009. október 10. 16:17
Én ott voltam nem sokkal utána hogy megtörtént. Éppen akkor jöt ki a mentő.
Az autós szemből jött vele és befordult elé.
RIP -
371. utólag 2009. július 7. 15:00
csak annyit így utólag, hogy annyira azért nem kéne sajnálni a sofőrt hiszen egy ittas volt, de gerinc meg nem volt benne hogy ezt felvállalja hiszen a mellette ülő hölggyel helyett cseréltek, csak hát az egy forgalmas út és szemtanúk lebuktatták...szóval ennyit a "vétlen" sofőrről...
-
370. Vinnie 2009. május 24. 23:01
Gyújtsatok az emlékére egy gyertyát
http://www.gyertyagyujtas.hu/index.php/7413.kivalasztott -
369. ... 2009. május 21. 23:32
Ezek vagytok ti... "motorosok"...
1 másodperc 70 méter...
Csak azokat sajnálom akik a kocsiban ültek, mennyire voltak attól hogy ők is meghaljanak??? Ő rájuk nem gondoltok?
Szegény milliomos... -
368. csipi 2009. május 15. 22:26
Végre csend van! Ez nagyon jó! A sok vitának semmi értelme nem volt, de most már vége!
-
367. Hg 2009. május 4. 17:10
Nem azért de tudja mindenki milyen ereje van egy ilyen mocinak akkor mért nem fért a bűrébe
-
366. csipi 2009. május 2. 22:12
Részvétem a családnak, Isten adjon erőt e szörnyü tragédia elviseléséhez! Nyugodj békében Dani! Az angyalok kisérjék égi utadat!
-
365. Peti86 2009. április 30. 11:03
Levelemet sajnálatos okból kell,hogy megírjam...
Talán hallottatok róla,hogy 2009.04.24-én,pénteken a pinnyei elágazóban halálos kimenetelű motoros baleset történt...
Egy 21éves makkegészséges életvidám fiú vesztette életét...
Győrvári Dániel...
A párom fia volt...
Temetésén szeretnénk,ha minél több motoros venne részt,motorral motorosruhában!
Szeretnénk,ha Danit motorbőgés kísérné utolsó útján...
Ő is ezt szeretné,a motor volt az élete...
Kérlek Titeket,hogy értesítsetek minden motorost,akit tudtok!
A temetés 2009.05.01-én lesz,Gyóróban, délután 2-kor.
Segítségeteket előre is köszönöm!
Ibolya -
364. dankó norbi 2009. április 30. 03:02
eszméletlen amit itt műveltek :(:(:(
én csak tankolni,meg kocsit mosni jártam a kútra,nem ismertem közelebbről Petit,csak mindig köszöntünk egymásnak.és így is megrázott a tragédia.....Nyugodj Békében!
-
363. h.csilla 2009. április 28. 23:44
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








