Pánik a vége, ha nem találjuk a kiutat…
Mik ezek?
XEgyrészt, hogy a lakosság betekintést nyerjen a rendőrség, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat és a Magyar Vöröskereszt munkájába. Másrészt fontos szempont volt a Salgótarjáni Polgári Védelmi Kirendeltség illetékességi területén – vagyis a megyeszékhelyen, Bátonyterenyén, Pásztón és környékükön – tevékenykedő polgármesterek, önkormányzati vezetők felkészítése.
– A védekezésben részt vevők itt kötetlen, játékos formában, egészséges keretek között ismerkedhetnek meg egymással és készülhetnek fel azokra a kihívásokra, amellyel szembesülhetnek. S nem élesben kell találkozniuk különböző katasztrófák kapcsán, legyen szó akár árvízről, akár tűzről – fogalmazott megnyitó beszédében Nagy-Majdon József polgármester, aki reményét fejezte ki, hogy hagyományteremtő lesz a rendezvény, amelynek idén először adott otthont Bátonyterenye.
A helyi védelmi bizottságok felkészítésének a kastély épülete adott otthont, ahol Bobrovics Árpád, a szervező alapítvány kuratóriumának szakmai alelnöke üdvözölte a megjelenteket, nem titkolva csalódottságát, hogy a települési vezetők igen mérsékelt számban tették tiszteletüket a rendezvényen.
Az előadások sorát Juhász László polgári védelmi őrnagy, a salgótarjáni polgári védelmi kirendeltség vezetője, a Nógrád Megyei Polgári Védelmi és Katasztrófavédelmi Egyesület szakmai titkára nyitotta meg. Ez utóbbi szervezet biztosítja a polgári védelmi felkészítéseket az iskolásoktól kezdve az érintett szervezeteken keresztül a közigazgatási vezetőkig, tulajdonképpen a lakosság egészének.
– Törekvéseink arra irányulnak, hogy tisztában legyünk azzal, mit kell tenni egy adott veszélyhelyzetben. Az az ember ugyanis, aki tudja, lenne lehetőség a menekülésre, de nem találja a kiutat, pánikba kerül. Ez történik például egy tűzesetnél, ahol a bajba jutott tudja, hogy van kijárat, de hiába keresi azt… – hangsúlyozta Juhász László.
A rendezvény leglátványosabb programja az a mentési gyakorlat, bemutató volt, amelynek során egy gázrobbanás utáni akciót modelleztek a résztvevő szervezetek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








