Otthont teremtenek
Mik ezek?
XMindkettőben azért dolgoznak, hogy a gondozottak a legteljeskörűbb ellátásban részesülhessenek. Az intézményekben dolgozók áldozatkész munkájukkal abban segítenek nekik, hogy egészséges társaik között is megállják a helyüket, hogy kibontakozhassanak és boldogabban élhessenek.
Dr. Rákos Mártonné , a Kistérségi Fogyatékosok Napközi Otthonának intézményvezetője. Az ő segítségével pillanthatunk bele az intézmény életébe, amely tavaly októbertől működik. Jelenleg 25 gondozottjuk van, így az intézmény maximális létszámmal működik. A gondozottak nappali ellátását reggel 8 órától délután 16 óráig biztosítják.
– Teljes körű ellátást nyújtunk a fogyatékkal élők számára, így a harmadik életévüket betöltött önkiszolgálásra részben vagy önellátásra nem képes, felügyeletre szoruló fogyatékos illetve autista személyeknek, akik egészségügyi, mentális állapotuknak megfelelő napi életritmust biztosító szolgáltatást igényelnek – mondta az otthon vezetője.
– Az intézmény a közösségi igényeknek megfelelően étkezést, szabadidős programokat, foglakoztatást biztosít, szervezi az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutást. Biztosítja az ellátottak és a lakosság számára is, hogy a szolgáltatás nyitott formában működjön. Ezt az ellátottak az életkoruknak és az állapotunknak megfelelően gondozási csoportokra bontva kapják meg. Külön csoportokban látjuk el a kicsiket a középkorosztályt és az idősebbeket – tette hozzá dr. Rákos Mártonné.
Az intézményekben dolgozók áldozatkész munkájukkal abban segítenek a fiataloknak, hogy egészséges társaik között is megállják a helyüket
– Adományokat szívesen fogadunk és ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a Máltai Szeretetszolgálatnak, akik az indulásnál nagyon sokat segítettek – emelte ki az intézményvezető. – Sajnos több gondozottat férőhely hiányában nem tudunk fogadni, pedig jóval nagyobb lenne az igény az ellátásra. Jelenleg nyolc személy van várakozólistán. Érezhető és látható, hogy az itt lévő gyerekek és felnőttek nagyon jól érzik magukat és ezt az örömüket minden alkalommal megpróbálják környezetük, szüleik, valamint az itt dolgozók felé is kifejezni. Az intézményben dolgozó munkatársak szívügyüknek érzik az ellátottak fejlesztését, gondozását, azon fáradoznak, hogy munkájukkal megkönnyítsék a családok mindennapjait – hangsúlyozta dr. Rákos Mártonné.
A Félsziget Napközi és Lakóotthon 1987 óta látja el a Salgótarján és vonzáskörzetében, vagyis a környező 23 településen élő sérült fiatal felnőtteket. Az intézményegység vezetője P. Mákos Margitta mutatta be a lakóotthon mindennapjait és működését.
– A lakóotthon a törvényben meghatározottak szerint nyújt az ellátottak számára alap és szakellátást és az egyéni bánásmódot szem előtt tartva, állapotuknak megfelelő ellátást – kezdte mondandóját a lakóotthon vezetője. – Az intézmény szolgáltatásai közé tartozik: a sérültek számára napközbeni tartózkodás – igény szerinti reggelivel és ebéddel – biztosítása. Az épület akadálymentesített, így lehetőséget biztosít azoknak a súlyosabb mozgásproblémákkal küszködőknek is, akik korábban kiszorultak az intézményi ellátásból.
Anyagi jellegű adományokban sajnos nem bővelkedik intézmény, tárgyi jellegűeket csak karácsonykor kapnak a fiatalok
Mint megtudtuk, a napközi otthonban az engedélyezett férőhelyszám 20 fő, jelenleg 12 ellátottjuk van. A lakóotthon teltházzal működik, ami 12 főt jelent. Az ellátotti kör a kistérségből és Salgótarjánban élő értelmileg sérült illetve autista fiatalokból kerül ki, akik a 18. életévüket betöltötték, és tartós ápolást, gondozást nem igényelnek. Igaz, közöttük már többen vannak, akik szüleiket elveszítették, fél illetve teljes árvák, számukra nélkülözhetetlen a 2008. szeptemberében alakult bentlakásos ellátási forma. Napi szinten 4 fő gondozó és egy gyógypedagógus várja a fiatalokat, a teljes dolgozói létszám 9 fő.
Az intézményt Salgótarján önkormányzata tartja fenn. A fiatalok – törvényben meghatározottak szerint – az ellátásért térítési díjat fizetnek. Ebben benne foglaltatik a napközbeni ellátás, valamint a szakellátás is. Továbbá a befizetett összeg tartalmazza a gondozási díjat, s a napi kétszeri, háromszori étkezést.
– Anyagi jellegű adományokban sajnos nem bővelkedik intézmény, tárgyi jellegűeket csak karácsonykor kapnak a fiatalok. Rendszeresen támogat minket a Sümegi Ilona Alapítvány, amelynek célja a fiatalok életkörülményeinek javítása, nyaralások, kirándulások támogatása – mondta el a vezető. Szerencsére a helyi szervezetek tagjai önkéntesen vállalnak részt az otthon mindennapi életében, ahogyan a programszervezésben, úgy a szabadidős foglalkozásokon vagy kiállításokon.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








