Mellőzött egyedi szennyvíztisztítók, kislétesítmények
Mik ezek?
XHa annak idején, amikor a várhoz kivezették a szennyvíz csatornát, ismert lett volna hazánkban egy alternatív módszer, bizonyára azt választották volna, hiszen a csatorna kiépítés tetemes költséggel járt. Ezért is üdvözölte, hogy Hollókő adhatott otthont ennek a rendhagyó konferenciának.
A megjelenteket Forstner Antal, a KESZKKE elnök-helyettese köszöntötte. Bevezetőjében felhívta a résztvevők figyelmét többek között a 91/271 /EGK irányelv fontosságára, amely irányelv szerint nem szabad mindenütt csatornázni, továbbá az 1995. évi LIII törvényre, amely előírja a Települési Szennyvízkezelési Program elkészíttetését a települések részére, s ezek alapján megtudható, hogy melyik a legolcsóbb megoldás.
A keletkező iszapot három, öt évente elegendő elszállítatni
E technológiai körbe tartoznak a külső energia-bevitelt nem igénylő, gravitációs elven működő egyedi kislétesítmények, az energia-bevitellel üzemelő kisberendezések és a hazai klimatikus viszonyok mellett nem igazán alkalmas természet közeli, nádas, nyárfás rendszerek, a 2 ezer fős lélekszám alatti falvaknak nyújtva így olcsó alternatívát. Az egyedi tisztítóművek legnagyobb alkalmazója Franciaország. Amíg az unió területén ma összesen kb. 10 millió egyedi rendszer üzemel, addig ebből csak a galloknál több, mint 5 millió! A KESZKKE-nek is köszönhetően hazánkban már közel 1500 rendszer működik egy adott francia gravitációs típusból, amely további helyeken is jóval olcsóbb megoldást kínál, mint a hagyományos rendszer kiépítése – hangoztatta.
Az egyedi szennyvíz-elhelyezési kislétesítmény mellőzi a kemikáliákat, baktérium törzsekkel, enzimekkel és vitaminokkal végezteti el a munkát. Kapacitása elérheti akár a szennyvíz ágankénti napi 20 m3-t is. Nagy előnye, hogy telepítéséhez nem kell miatta utat, járdát bontani és azt helyreállítani magas költséggel. Havi üzemeltetési költsége pl. egy 4 fős házra vetítve nem éri el a 400 forintot, így versenyképessége egyértelmű. A keletkezett iszapot 3-5 évente elegendő elszállítatni, ami a példánkban szereplő 4 fős ház esetén is csak 2 m3. Nyilván, az egyes megoldások és a bevont létesítmények köre módosíthat e számokon, de a nagyságrendi árelőny egyértelmű.
Gyakorlati megoldásokról, üzemeltetési költségekről is szó esett
Gyakorlati megoldásokról, azok üzemeltetési költségeiről számolt be Szigeti Attila építőmérnök, a Sziget-Aqua Kft. ügyvezetője. Tapasztalatai szerint a hagyományos csatornarendszer és tisztítómű fajlagos energiaköltsége 1,3 kWh/m3, a kisberendezés esetén ez a szám 0,68 kWh/m3, míg gravitációs, homokszűrős kislétesítménynél 0 kWh/m3! Mindez forintra konvertálva: 55, 35, illetve nulla forintot eredményez, egy köbméter szennyvíz ártalmatlanítása esetén.
A konferencia további részében Vincze László okleveles tájvédő geográfus, földtani szakértő érvelt az egyedi szennyvízkezelés mellett, kiemelve, hogy magas talajvizes területen is biztonsággal működnek az egyedi kislétesítmények. Majd Némethy Róbert környezetvédelmi szakmérnök szólt a pályázati lehetőségekről. Helter Ádám területi képviselő a Magyarországon már 17 éve jelenlévő francia Sotralentz gyártmányú kislétesítmények telepítésével és üzemelésével kapcsolatos tapasztalatait osztotta meg a zömében önkormányzati vezetőkből álló hallgatósággal.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








