Melegétel-utalvány: kivárnak
Mik ezek?
Xaz élelmiszerboltokban készült meleg élelmiszerek vásárlására is csak elviekben alkalmas a jegy, hiszen a gyakorlat egészen mást mutat. Az eladók és a vásárlók egyaránt bizonytalanok: senki sem tudja, hogy mit lehet most az ételjegyért cserébe adni és venni. Az üzletek dolgozói arra várnak, hogy az adóhatóság tisztázza a közelmúltban kialakult helyzetet, s írásban is tájékoztassa őket arról, hogy visszavonta a melegétkezési utalványok felhasználásának korlátozását.
A bonyodalom a tavalyi évben kezdődött, amikor is felröppent annak a híre, hogy a kormány megadóztatja a különböző béren kívül juttatásokat. Az emberek aggódni kezdtek, a munkáltatók pedig erősen elgondolkodtak azon, hogy – valamilyen kiskaput találva – továbbra is biztosítsák-e dolgozóiknak a béren kívüli juttatást vagy végleg megvonják azt. Elérkezett az új esztendő, január elsejei hatállyal pedig az Országgyűlés eltörölte a béren kívüli juttatások adómentességét és három csoportba sorolta azok elemeit: adómentesre, kedvezményes, valamint normál adózásúra.
Ennek következtében tucatnyi cég – különböző gazdasági megfontolástól vezérelve – kénytelen volt megszüntetni az addig jól bevált juttatást. A kormány döntésének következtében csak az internetutalvány maradt változatlanul adómentes, a melegétkezési utalványra, az üdülési csekkre, a bérlet juttatására és az iskolakezdési támogatásra 25 százalékos adóteher hárult, a normál adózású körbe pedig a hidegétkezési utalvány tartozik.
A melegétel-utalványok beválthatóságával viszont számtalan probléma adódik mostanság, mivel egyre több vásárló csak a pénztárnál szembesül azzal a ténnyel, hogy szinte egyáltalán nem tudja levásárolni jegyét. A melegétkezésre vonatkozó ételjegyeket csak olyan kereskedelmi és vendéglátó-ipari egységekben lehet elfogadni, ahol feldolgozott, helyben készült élelmiszer (például sütemény, sült) kapható. Ez a szabály ezekelőtt is érvényben volt, mégis akadtak olyan boltok, amelyek ezt figyelmen kívül hagyva a meleg- és a hidegétkezési utalványokat egyaránt elfogadták. Mindez pedig azért nem okozott gondot korábban, mert mindkét utalvány adómentes volt.
2010-től azonban már nem éri meg a munkáltatónak hidegétel-utalványokat adni béren kívüli juttatásként, hiszen azt 98 százalékkal adóztatják, míg a meleget „csak” 25 százalék adó terheli. Értelemszerűen tehát a munkáltatók a melegutalványok mellett döntenek, amelyeket az emberek – nem meglepő módon – olykor szabálytalanul, de igyekeznek felhasználni.
Az elmúlt időszakban az a hír is szárnyra kapott, hogy az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) 2010-ben kiemelten fogja ellenőrzi azt, hogy a munkavállalók mire használják fel a munkahelyükön kapott melegutalványokat, továbbá szankciókat is kilátásba helyez a szabálytalanságokra való tekintettel. Mint az már kiderült, a hatóság időközben visszavonta a melegétkezési utalványok felhasználásának korlátozását, de még hivatalosan, körlevélben nem tájékoztatta az illetékeseket. Ezek szerint továbbra is a tavalyihoz hasonló feltételekkel lehet felhasználni a munkáltatótól kapott ételjegyeket, amelyekre ugyanazok az elfogadási és felhasználási feltételek érvényesek 2010-ben is, mint 2009-ben voltak. Az utalványok elfogadásának feltétele pedig csak az, hogy legyen megállapodás a szolgáltatóhely és az utalványforgalmazó között.
A téma feldolgozása során ellátogattunk néhány élelmiszerboltba is. Mint azt az eladók elmondták, az már biztos, hogy a melegétkezési utalványokat vegyi áruk és jövedéki termékek (például: alkohol, dohányáru) vásárlására nem lehet felhasználni. Addig viszont amíg a fent említett, írásban történő tájékoztatás nem érkezik meg hozzájuk, még helyben készült termékeket sem adnak melegétel-utalványért cserébe.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








