Megbánta tettét a salgótarjáni ámokfutó...
Mik ezek?
X
Szerződést bontottak...
A Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulása egyik pályázati támogatást nyert projektjében, esélyegyenlőségi koordinátorként alkalmazták azt a 27 éves férfit, aki hétfő este a megyeszékhely egyik boltjánál egy bozótvágó késsel kaszabolta le korábbi kedvesét és annak új barátját. A társulás munkaszervezetének elnöke, Svecz István arról nem kívánt nyilatkozni, hogy pontosan mi volt a feladata, csupán annyit mondott: a fiatalember határozott időre szóló megbízási szerződését a brutális gyilkosság után azonnali hatállyal felbontották.
– Mire gondolt, amikor felemelte a telefont?
– Arra, hogy elkerüljük a további tragédiákat, legyen az öngyilkosság, esetleg támadás a rendőrök irányába. Tudtuk, hogy az elkövető a bozótvágó kést is magával vitte, amikor elmenekült a tetthelyről a salgói várba. Nem utolsó szempont volt az sem, hogy a büntetőeljárást sikeresen tudjuk lefolytatni, mert véleményem szerint minden elkövetőnek a törvény előtt kell felelnie a tetteiért. Többszöri sikertelen próbálkozásom után a 27 éves férfi végül felvette a kagylót, s elmondta, hol tartózkodik, ahogy azt is, hogy véget akar vetni az életének.
– Miről szólt ez a beszélgetés?
– Az elsődleges célom az volt, hogy lebeszéljem az öngyilkosságról és rábírjam, hagyja, hogy a rendőrök elfoghassák. A 40-45 perces beszélgetés során többször is közölte, hogy véget akar vetni az életének, mire én rendre igyekeztem meggyőzni őt, hogy ne tegye, hiszen mi tudunk rajta segíteni. Mindvégig érződött, hogy labilis idegállapotban van, hullámzó volt a hangulata: hol meg akart halni, hol pedig fel akarta adni magát. Végül sikerült az utóbbit elérni.
– Elfogása során nem tanúsított ellenállást, teljesítette a kérésemet: amikor meghallotta a felszólítást, közölte a felé tartó rendőrökkel, hogy nem akar senkit sem bántani. Igaz, még mielőtt megbilincselhették volna, a bozótvágó késsel megvágta a saját karját, de ezután eldobta a macsétát, mintegy jelezve, hogy nem kíván támadni. A rendőrök a helyszínen bekötözték a sebét, majd a mentők kórházba szállították, ahol az orvosok a gyomrát is kimosták. A bűncselekmény elkövetése után ugyanis nagy mennyiségű nyugtatót vett be. Egyébként a beszélgetés során érződött is rajta, hogy egyre inkább „lassul le” és veszíti el a teljes józan ítélőképességét. A tettével azonban tisztában volt...
– Indokolta-e önnek, esetleg megbánta-e, amit tett?
– Egy szóval sem említette, hogy miért követte el a bűncselekményt, azonban a bűntudat érződött rajta: sírt, zokogott, kétségbe volt esve. Nagyon megbánta a tettét, de ez csak egy-két szóból, illetve mondatfoszlányból derült ki, hiszen amikor ő felhozta, én mindig eltereltem a szót erről a témáról. Végig tudatosan másról akartam beszélgetni vele, arról, hogy orvoshoz kell őt vinnünk, segítenünk kell rajta. Amennyire csak lehetett, próbáltam megnyugtatni őt.
– És önnek sikerült nyugodtnak maradni?
– Életem talán „leghosszabb” telefonbeszélgetése volt ez, teljesen elvesztettem az időérzékemet. Nagyon elfáradtam, hiszen folyamatosan ügyelnem kellett arra, hogy a hangom nyugodt maradjon, végig nyugtassa őt, annak érdekében, hogy elfogadja a kéréseimet, javaslataimat. Minden rendőrt megviseltek azonban az események. Egy-egy ügy sikeres lezárása után legalább magunk között, a kapitányságon „örömködünk” egy kicsit, de ez most elmaradt, mindenki magában próbálja megemészteni az eseményeket. Nem számít azonban a fáradtság és a stressz, a lényeg, hogy nem egészen két órán belül sikerült elfogni a tettest.
– Ezt azonban nem tartja „sikertörténetnek” a rendőrség...
– Nem, de talán némi megnyugvást adhat, hogy rendőrkézre került az elkövető, mind az áldozatok hozzátartozóinak, mind azoknak, akik végignézték a belvárosi üzletben a brutális eseménysort. Ezúton is szeretném kifejezni részvétemet a két elhalálozott fiatal áldozat családjának. A történtek ellenére is szeretném azonban megjegyezni, hogy Salgótarján továbbra is biztonságos város, az itt élők büszkék lehetnek a rendőrségükre. Ezt a bűncselekményt semmilyen módon nem lehetett volna megelőzni: minden előzmény nélkül történt meg, korábban semmi jel sem utalt arra, hogy bekövetkezik ez a tragédia.
– Úgy hírlik, az elkövető előzetesen többször is megfenyegette áldozatait. Ez sem tekinthető „előzménynek”?
– A nyomozás feladata lesz ennek a tisztázása, hiszen erről korábban semmilyen jelzést nem kapott a rendőrség. Ha valaki bejelentést tesz, zaklatás ügyében tudtunk volna eljárni a fenyegetővel szemben, de – még egyszer hangsúlyozom – ilyenről nem volt tudomásunk. Éppen ezért fontos, hogy ha bárkit fenyegetés ér, azonnal értesítsen minket. Ne bagatellizáljuk el a dolgot, hiszen sokszor még a közvetlen hozzátartozók előtt sem ismert, hogy ki milyen lelkiállapotú, mennyire labilis idegzetű. Ezt egy laikus nem tudja megállapítani a másikról.
– Sokak szerint nem kellett volna lebeszélnie az elkövetőt az öngyilkosságról... Mit gondol, megkapja-e majd a méltó büntetését?
– Biztos vagyok benne, hogy megkapja a méltó büntetését, legyen az kényszer-gyógykezelés vagy börtön. Nekünk, rendőröknek az a feladatunk, hogy a törvény elé állítsuk az elkövetőt és ott feleljen tetteiért.
Már előzetesben...
Elrendelte az illetékes bíróság a hétfői kettős emberöléssel gyanúsított 27 éves salgótarjáni férfi előzetes letartóztatását, harminc nap időtartamra. A fiatalembert gyógykezelés és megfigyelés céljából Balassagyarmatról az egyik erre kijelölt fővárosi pszichiátriai intézetbe szállították – közölte Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 109 hozzászólás érkezett-
109. ahahahaha 2009. december 27. 11:47
Hát ez non nagy!ha te lettél volna a cba-ba te koczkázatattad volna az életeted?!most komolyan, ezt te sem hiszed el..aki ott volt, gondolom volt családja..nem hiányzott h még több áldozat legyen, mivel mindet kinyírta volna..persze...na ennyit az okoskodásodról!
-
108. Silver1 2009. december 25. 02:22
Ja és kérdezed hova lettek a mindennapi hősök,sajnos eltüntek hála a tövényeknek ha segitesz és közben megsérül az elkövető akkor téged is elővesznek és megbüntetnek,ha ez változna akkor lehet ujból segitenének ilyenkor az emberek.
-
107. Merce 2009. december 25. 02:18
A tarjáni légkör mérgezett, felgyülemlett utálatok, az esélyegyetlenség, a thetetlenség, a nélkulözéssel megnehezitett életforma által, az emberekben egyszerü gyors itéletek fogamzódnak meg. A családokon, csoportokon belüli feszültségek egyszerüen negatív irányba fordulnak.
Alkohol vagy elmezavar, gyogyszer vagy gyuogyszer kihagyása, hiányos nevelés, etikai tanitásnak hiánya a családban, az iskolában, a televizio filmek vérzengős példái, a brutális video játékok -- Ezek mind ma megvátoztatják életünk terepét, elmossák a valós és képzeletbeli határokat. Vizsgáljuk meg a szerepét a családbani gonoszságok sorának, sérelmeinek, a családbani durvaságnak.
A gonosz, érzékeket semmibeévő családbani viszonyokban ezek a mentális aberrációk felhatalmasodnak, és csak egy szikra kell hogy egy gyilkosság legyen az eredménye egy sérelménynek. Ha az emberi jövőiránti életkilátások reménytelenek, a fűtött börtoni cella, ingyen gondozás és kényelmes rutin agy áldásnak tünhet az elkövetőnek...
Tanitsunk kulfoldi nyelveket hasznos szintre, tanitsunk gyerekeinknek térképeket olvasni, kulfodi menetrendeken eligazodni, számolni tanulni. Áljunk le fecsérelni a pénzt és energiát. Strukturális vátozásokat kell bevezetni Nográd megyében, s a mentál higéniát, a lelki törőcést tanitani.
A potenciális erőszak a levegőben kézenfogható. A H1N1 virus más formái is léteznek..
Az egyszerű tény hogy egy barátno vagy volt barátno vagy akár feleség nem tulajdon aminek elvesztése miatt nem gyilkolunk! Ezt iskolában sem lehet eléggé tanitani !!!
A 21-ik századra megfeleő morális és etikai tanulás minden iskolai szinten játékokkal kiegészitve NÉLKÜLÖZHETETLEN hogy a novekvo negativ tendenciákat visszaszoritsuk. Polgármesteri szinttől lefelé kérem tesség ez irányban strukturálissan intézkedni 21-ik századi modszerek alkalmazásával. Zárkózzunk már fel Nyugat Europa Etikai és Morális gondolkodása irányában.
Tudom, ott is ölnek az egyetemeken, fiatalokat tartanak fogolyként a pincékben de a MÉREG - mint a viz alatti szennyező vizbázis még sincs ilyen formában durvasággal szennyezve! -
106. Silver1 2009. december 25. 02:15
És hogy gondoltad mivel kellett volna lefegyverezniük?Babkonzervval?
Tedd föl magadnak a kérdést oda mertél volna menni egy olyan ökörhöz aki ép darabol valakit? -
105. 104-es 2009. december 23. 01:39
Mégvalami , amely talán fontos leheetne: ki próbált meg setgíteni szegényeknek! Senki sem modhatja, hogy ezt a dolgot 2-en 3-an nézték végig aCBA-ban! Mindenki be volt szarva ez az igazság , hiányoznak a mindennapi hősök! Lehetetlen, hogy 2-3 ember nem nyújthatott volna védelmet határozott fellépéssel. Ez az igazán szégyelni való ebben a szituációban,ezért kell valójában titkolni a felvételeket.
-
104. almasi- denes 2009. december 23. 00:49
erőszakkal meg lehet oldani akármilyen problémát, csak azonnal születik egy újabb megoldandó feladat, és így tovább...tovább... fel kellene már mérni ésszel mindenkinek, hogy itt nincs cigány- magyar kérdés, csak egyetlenegy lényegi kérdés létezik: hogy mi van belül, kinek milyen szive van. nincs olyan probléma a főldön amelyet ne lehetne tisztán, öszintén megbeszélni még a legegyszerübb agyú emberrel is!!!! Annak a gyilkosnak csupán egy kis figyelemre és megértésre lett volna szüksége,azzal megelőzhető lett volna a tragédia, AZ ÓRIÁSI GOND, HOGY ELFORDULUNK EGYMÁSTÓL!
-
103. xx3 2009. december 22. 19:55
Sajnálatos,hogy nem fogja megkapni méltó büntetését mert cigány.NEKIK MINDENT LEHET!!!!ÓVNI KELL ŐKET,DE MIÉRT???LASSAN MI LESZÜNK a kisebbség mert ők szaporodnak,mi meg dolgozzunk hogy őket eltartsuk.DOLGOZZON MINDENKI MUNKAHELYEKET KELL TEREMTENI ÉS AKI NEM AKAR DOLGOZNI NE KAPJON SEMMIT!!!Krisztián főnököm volt nagyon jó ember,nem érdemelte ezt!!!Őszinte részvétem mindkét családnak
-
102. elmebeteg 2009. december 21. 10:35
vlk! Igazad van!!!
-
101. vlk 2009. december 20. 20:54
Jori, akkor neked barakom ide is, amit egy másik helyen írtam. Értelmezgesd!
Azzal kezdem, hogy részvétem az áldozatok családjának.
Sokan, mindenféle fórumokon háborognak, hogy egy "egyszerű" bűncslekményből miért kell mindig etnikai kérdést csinálni. Elmondom, én hogyan látom.
Az egész ügynek, ésszel felfoghatatlan, idokolatlan középkori volta az, amire nem hiszem, hogy példát tudna hozni az eddigi magyar kriminalisztika! Maga az ügy, lehetne egy "egyszerű" bosszú, amelyre volt, és lesz is példa elég. Lhetett volna a leszúrta, lelőtte, elütötte,... De nem! Aztán ott vannak a rablások, ahol a szerencsétlen áldozatnak elég lenne a szóbeli fenyegetés, esetleg pofon. De nem! Innentől lesz etnikai kérdés számomra. A felesleges durvaság, a legyőzött áldozaton való féktelen tombolás, értelmetlen erőszak. Mint pár száz évvel ezelőtt, mikor a győztes seregek, kardélre hányták a legyőzöttek gyerekeit, megerőszakolták, megölték asszonyaikat, földdel tettét egyenlővé otthonaikat. Szándékosan nem használom az állati jelzőt, mert állat ilyet nem tesz! Ha zsákmány miatt öl, akkor gyorsan, szakszerűen, ha rivalizálás az ok, az a legyőzött fél megadásával, cselekvőképtelenné válásával véget ér.
Na itt a probléma, innetől válik egy bűncselekmény etnika hátterűvé, vagy nem.
Teszek a jogvédőkre, és ejrópára magasról! Valamit sürgőssen tenni kell, törvényi szinten, mert előbb utóbb valahol az állampolgárok fogják kezükbe venni az ügyek megoldását! Itt nem azt értem, hogy xarakodunk, faragjuk a régi törvényeket, hanem igenis újakat csinálunk! Megteremtjük a feltételét, hogy a rendőrség, az igazságszolgáltatás érvényt szerezzen a törvényeknek, ha kell gumibottal, puskatussas! Sajnos vannak akik csak a kézzel fogható pofonból értenek! Valmint megadjuk a lehetőséget az állampolgárnak, hogy támadás esetén bármilyen módon megvédhesse magát, és szeretteit, de akár a szomszédját is! Ezzel együtt az összes jogvédő, fajvédőt, ombudsmant, állampolgári jogok biztosát, helyreteszik, ha kell pofánvágják, hivatalát megszüntetik. Ettől még demokrácia marad ebben az országban. Az Uniónak pedig javaslok egy ökölbe szorított kézből kiálló középső ujjat! Söpörgessen mindenki otthon! Ha nem baxtatják a szlovákokat, az olaszokat, a franciákat az etnikumokkal való bánásmódért, akkor lehet kussolni velünk kapcsolatban is. Ha nem tetszik zárjanak ki! Ezt a népcsoportot csak kőkeményen fogva, következetesen lehet visszaterelni a legalább 80-as évekbeli, elfogadható együttéléshez. Akinek nem tetszik annak van egy megoldás: El lehet menni! Aztán kínlódjon vele az a baromira együttérző Ejrópai Unijó!
-
100. elmebeteg 2009. december 20. 18:07
Mondjunk köszönetet a Kormánynak, törvényhozásnak, igazságszolgáltatásnak, amiért a mai napra sikerült ennyire elmérgesíteni a két tábor között a helyzetet. (magyar-roma) Korábban is voltak cigányok Magyarországon, csak akkor még kordában lehett tartani őket. Ellentétben most, a helytelen kisebbségi-probléma kezelésnek köszönhetően, törvényfelettinek érzik magukat, s vissza is élnek ezzel "becsülettel", s röhögnek a képünkbe. Tisztelet a kivételnek!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








