Járások: akik váltanának
Mik ezek?
XAmint arról már beszámoltunk: szűkebb hazánk százharmincegy darab települését hat járásba sorolta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tervezete. Ennek társadalmi egyeztetése immár lezárult, a települések által megküldött vélemények feldolgozását szakmai egyeztetés követi a kormánymegbízottak bevonásával.
Ennek eredményeként egyes települések akár más járásba kerülhetnek, hiszen a társadalmi egyeztetésre bocsátott anyag a minisztérium szakmai tervezete, és nem jogszabályi előírás.
A szaktárca területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkársága várhatóan február 10-ig dolgozza fel beérkezett észrevételeket. A tervek szerint még februárban az Országgyűlés elé kerül a törvényjavaslat, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig június végén fogadhatja el a kormány.
Információink szerint Nógrád megyében mintegy tucatnyi község élne a járásváltás lehetőségével. Körképünket a szécsényi járásba került, de Salgótarjánhoz vágyódó Ipolytarnóccal és Litkével kezdjük, majd az éppen ellentétes úton elindulni szándékozó Szalmaterccsel és Nógrádmegyerrel folytatjuk...
– A község önkormányzata határozatban fejezte ki tiltakozását az ellen, hogy 2013. január elsejétől Ipolytarnócot az ismételten megalakítandó szécsényi járásba sorolják. A falu lakossága pedig civil kezdeményezés során tiltakozó aláírásokat gyűjtött: ily módon kétszáznál is többen adtak hangot nemtetszésüknek – közölte Szabó Tibor, Ipolytarnóc polgármestere.
Mint mondta, az 1978. december 31-vel megszüntetett szécsényi járás tizenhat települését szétosztották a balassagyarmati és a salgótarjáni járások között. Ipolytarnóc 1979-től ez utóbbihoz tartozott, egészen a járási rendszer megszüntetéséig, 1983 végéig. A falu napjainkban – az Északkelet-Nógrád Térségi Önkormányzatok Társulása utáni jogutód – a Salgótarjáni Kistérség Többcélú Társulásának tagja, s minden olyan feladatot, amelyet önállóan nem tud ellátni, ennek keretében működtet.
A körjegyzői teendőket például Mihálygergével és Egyházasgergével látják el, az iskolai oktatást pedig – társulási formában – Karancskeszi és Karancslapujtő intézményeiben biztosítják a gyerekeknek. Ezeket a településeket Salgótarjánhoz sorolták. A jó közlekedési lehetőségeknek köszönhetően az ipolytarnóci lakosság is inkább a megyeszékhelyhez kötődik, mintsem Szécsényhez: itt intézik hivatalos ügyeiket, itt veszik igénybe a szakorvosi és kórházi rendeléseket, itt vásárolnak be, s itt töltik szabad idejüket a fiatalok is.
– Ipolytarnóc lakosságának nem előre-, hanem visszalépést jelentene, ha községünket a szécsényi járásba sorolnák. Éppen ezért Salgótarjánhoz kívánunk tartozni, ahová több mint harminc éve kötődünk, közigazgatásilag is – summázta Szabó Tibor.
Az ősleleteiről híres falu szomszédja, Litke is ugyanebben a cipőben jár: ott mintegy háromszázhatvan aláírást gyűjtött össze a lakosság, hogy Szécsény helyett a megyeszékhelyhez tartozhassanak, s a polgármester is levelet küldött ez ügyben az illetékeseknek. Bagó József körjegyző elmondta: többek között a földhivatali eljárások és a munkanélküliek szempontjából is előnyösebb lenne Salgótarján, amelyhez – a gyermekjóléti és családsegítő szolgálattól kezdve az általános iskola és óvodáig – több kistérségi együttműködés is fűzi Litkét.
– Lényegében minden, ami a lakosság szempontjából fontos, minket Salgótarjánhoz köt – szögezte le Bagó József, hozzátéve: a végső döntés nem a település vezetésén múlik, ők megtették a magukét.
– Szalmatercs jelenleg két, a szécsényi járásba sorolt településsel, Endrefalvával és Szécsényfelfaluval alkot egy körjegyzőséget. Ez a felállás jól működik szakmailag, az említett, hasonló méretű falvak nagyban segítik egymást. Ha engedné a törvény azt, amire a kistérségi rendszerben még volt lehetőség, vagyis, hogy a térség (adott esetben a járás) határától függetlenül közös hivatalt létesítsünk, akkor maradtunk volna Salgótarjánnál. Kistérségileg eddig is a megyeszékhelyhez tartoztunk. Mivel azonban erre nincsen mód, így kértük, hogy inkább Szécsényhez sorolják községünket – fejtette ki Szentes Dezső, Szalmatercs polgármestere.
Nógrádmegyer első embere, Verbói Gábor úgy fogalmazott: csodálkoztak, amikor napvilágot látott a szaktárca tervezete, senki sem tudta megmondani, hogyan kerültek a salgótarjáni járásba. Nógrádmegyer ugyanis mindig is Szécsényhez kötődött – legyen szó a történelmi járásról, a vonzáskörzetről vagy a kistérségről.
– Szerintem „műhiba” a mi esetünk, minket ugyanis minden szál Szécsényhez köt – fejtette ki Verbói Gábor, hozzátéve: községe az elmúlt időszakban rendkívül szoros együttműködést alakított ki Szécsénnyel és a környező településekkel. Összeköti őket – többek között – a központi orvosi ügyelet, az újonnan épített járóbeteg-ellátó központ, a különböző igazgatási és önkormányzati társulások, a közoktatási intézményfenntartás, a gyermekjóléti és családsegítő szolgáltatás, valamint a házi segítségnyújtás.
A nógrádmegyeriek a rendőrség tekintetében Szécsény illetékességi területéhez tartoznak, ingatlan-nyilvántartással, bírósággal, ügyészséggel, népegészségügyi szolgálattal és tűzoltó szakhatósággal kapcsolatos ügyekben pedig Balassagyarmat felé veszik az irányt. Mindezeken túlmenően a távolság is Rákóczi városa mellett szól Salgótarján ellenében; előbbi tizenhárom, utóbbi húsz kilométerre van a községtől.
– Az sem mindegy, hogy a lakosságnak – jelentős többségük munkanélküli, elszegényedett, halmozottan hátrányos helyzetű – milyen utazási többletköltséget jelent a járási székhelyre való eljutás – ecsetelte Verbói Gábor.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








