Iskola Fekete István nyomdokain
Mik ezek?
XAz iskolatörténeti jelentőségű eseményt az intézmény tornatermében rendezték meg, az egybegyűlt sokaságot Simon Gusztáv, tagintézmény-vezető üdvözölte, külön köszöntve Juhász Gábort, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztert, Becsó Zsoltot, a megyei közgyűlés elnökét, Jászai Nagy István főigazgatót, Vasi Miklósnét, a Fekete István Irodalmi Társaság elnökségi tagját. Majd röviden szólt arról: meghatározó, hogy egy név megválasztása az érintett közösségek számára elfogadott legyen, és megköszönte azok munkáját, akik az előkészítésben részt vállaltak.
Gyurcsák Anna, szintetizátor-játéka után Tóth Józsefné, volt iskolaigazgató méltatta az író pályáját. Szavai szerint Fekete Istvánt hívhatja segítségül a természettől eltávolodott mai ember, hogy értékeket, szépségeket ismerjen meg. Kiemelve meghatározó történéseket, helységeket, felidézte Fekete István gyermekéveit, tanulmányainak fontosabb állomásait. Kaposvár, Magyaróvár, Ajka szerepét pályája érintett szakaszaiban. Elmondta egyebek mellett, hogy mezőgazdászként Bakócán kapott állást, s kiváló szakember lett, aki gazdatisztként tekintélyt vívott ki magának.
Tóth Józsefné emlékeztetett arra, hogy a Bükkbe, a Börzsönybe, s más vadregényes tájékokra járt vadászni, s Kittenberger Kálmán biztatta arra, hogy tapasztalatai, tudása, gondolatai értékek, amelyeket másokkal is meg kell osztania. Legkedvesebb témái – madarak, a vadászat etikája, a paraszti világ – feldolgozása során nagy hangsúlyt kap ember és természet kapcsolata, de számos ifjúsági regényének gondolatvilágát is áthatja a természetszeretet.
A volt igazgató felhívta a figyelmet arra is: kevesen tudják, hogy Fekete István versekben is hangot adott a természet iránti rajongásának, s a Nádas soraiból idézett. József Attila Díjjal, a Munka érdemrend arany fokozatával ismerték el írói munkásságát, melyről ő maga így vallott: „Kerestem az utat, a patakot, a nádast, a cserszagú erdőt, s közben megtaláltam a hazámat.” Bakó Csabáné, a névadó ünnepség háziasszonya jelezte: két emléktábla készült erre az alkalomra, Kotroczó Csaba, kőfaragó és Hegedűs Gyula,, fafaragó munkája. A leleplezésre az iskola volt diákját, Juhász Gábor kérte fel, aki az iskola volt diákjaként tanulói éveiről mondott néhány gondolatot. A Fekete István tagiskola növendékei szép műsorral tették emlékezetessé ezt a napot, nagy tapsot kapott előadásaikban a névadó életének pályáját és műveinek részleteit villantották fel.
Földi Gyula, a falu polgármestere adta át az önkormányzat adományát, egy zászlót, melyre szalagot kötött Becsó Zsolt, Jászai Nagy István, Vasi Miklósné és Babjákné Bocsok Anna, jegyző. Az esemény záróperceiben a meghívott vendégeknek jelvényt osztott ki a tagintézmény vezetője.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Jobbman 2010. január 25. 10:03
Végre már Juhász Gábor felbukkant szülőfalujában ! A falubeliek már azt hitték, hogy eltűnt, a rendőrséggel akarták kerestetni ! De az is lehet, hogy mindig TITOKBAN látogatot vissza az éj leple alatt. Most már mindenki meg van nyugodva, nem veszett el SZERETETT miniszterük. Reménykednek benne, hogy a választásig gyakran láthatják, mert utána négy évig megint nélkülözniük kell a társaságát.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
SKSE | Salgótarján | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Rendőrségi hírek | Bulifotók
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Lavajné Dóka Éva | Lombos István | Medvácz Lajos | Rozgonyi József | Serfőzőné dr. Fábián Erzsébet | Sisák Imre | Szabó Jenő | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos | Varga Béla | Walke Károly
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


