Hol és mennyiért lakjon a főiskolás?
Mik ezek?
XTavalyi lakótársa ugyanis már végzett, így most kutakodhat olyan valaki után, akinek pénze is van, és ki is lehet jönni vele...
A huszonnégy éves fiatalember az előző évben havi ötvenöt ezerért másodmagával lakott egy gázfűtéses lakásban. „Kibírható volt” – von szűkszavúan mérleget. Visszamehetne ugyanoda, de egymaga nem vállalja fel a költségeket, pedig a múlt hónapban sikerült egy kis pénzt összehoznia, egy balatoni panzióban.
Talán valószerűtlennek tűnik, pedig ízig-vérig valóság: László Andrea, mint Salgótarján-környéki falusi lány családja anyagi helyzete miatt választotta a közeli, megyeszékhelyi pénzügyi-számviteli főiskolát, ahol tavaly végzett. Kezében a diplomája, munkája is van, mégsem túl boldog. Úgy hiszi, sokkal színesebb egyéniség annál, hogy a pénzügy és a számvitel töltse ki napjai nagy részét. Később talán másként érez majd...? Úgy véli, jobb annak, aki a távolabbi, kedvére való fősulit, egyetemet bevállalhatja.
Kollégium vagy albérlet? Visszatérő nyárvégi dilemma, ami szülőt és diákot, illetve hallgatót egyaránt érint. A szülők többsége a „mégis csak ellenőrizhetőbb,” megbízhatóbb kollégiumi életet szeretné csemetéjének. Ezt meg is lehet pályázni, s erre – főleg az első évben – kapható is a fiatal. Más kérdés, hogy a férőhelyek behatároltak. Később már inkább szabadulna a kötöttségektől, s inkább meghúzódna társakkal egy albérletben, ami nem csekély kiadás a diplomaszerzés költségkosarában. Ezen a téren kevés a kitaposott út, vagy azért, mert a korábban összeállt lány vagy fiúcsapat szétesik vagy az árakat emelik, ezért kell alaposan megnézni a kínálatot.
Egy biztos: a főiskola vagy egyetem pozitívan hat az ingatlanpiacra, így augusztusban sokan kínálják a kiadó lakásokat, lakrészeket, diákszállásokat. A tarifák igen változatosak és önmagukban nem sokat mondanak. Látni kell leginkább, mit kínálnak a tulajdonosok, akkor derül ki, mennyit szépítenek vagy nem a gyakran szűkszavú hirdetések. Az egri líceum mai hallgatói albérletek sokaságából válogathatnak. Az árak igen változatosak, csak sok esetben nem derül ki, személyenként értendő-e a hirdetésekben feltüntetett ár...
A hevesi megyeszékhelyen egyébként 12 és 22 ezerért, és persze ennél többért is lehet bérelni. Fontos szempont ma már ezeknél, – az iskolaközelségen kívül – hogy van-e internet és mibe kerül a rezsi.
– Az árban szerénynek mondott hajlékkal óvatosnak kell lenni, mert nekem két macskát is el kellett viselnem és négyen laktuk a nagy, fehérre meszelt – számomra rideg – egri szobát. Továbbá se mikró, se kábeltévé nem volt azon a helyen – mondja a balassagyarmati Török Anikó. A következő évre már semmiképpen nem maradtam volna ott, mert iskola után mégis csak „haza” kell valahova menni, s ha ezt viszolyogva teszi az ember, még a tanulás sem úgy megy. Salgótarjánban főiskolához közel két szobát két havi előleggel harmincezerért lehet kivenni. Egy Gorkij-telepi kisebb lakás is csak diák albérlőt fogadna huszonötezerért. Gyöngyösön négy-hat főnek fejenként tízezerért kínálnak kertes házas bérleményt három szobával. Van azonban negyvenezerért is két szobás lakhely, (amely nyilván két személyre is fogadókész), de személyenként hatvanezret is kér egy három szobás – lakosztályért?! – egy tulajdonos. Drága az élet tehát főiskolás korban is, de azért érdemes egy pillantást vetni egy salgótarjáni lány példájára: fizetős főiskolán tanul, nem pénzelik a szülők, ő maga fizeti az albérletét és diákhitele van. Éppen ezért dolgozik is Pesten egy elég jól fizető telefonos társaságnál napi négy órát. És tudja, hogy így nem fog ráfizetni erre az egészre...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








