Hol a százmilliós kutyafitnesz?
Mik ezek?
X
Kutyavilág: egyelőre kevés látszik az életminőség- és egészségmegőrző termékcsaládra és állatéletprogramra kialakítandó komplexumból
A honatya annak próbált utánajárni, hogyan nyerhetett el egy budapesti cég több mint százmillió forintot uniós pályázaton kutyafitneszcentrumra, akkor, amikor példának okáért a község önkormányzata egy évtizede dolgozik azon, hogy a település szennyvízcsatorna-beruházása megvalósulhasson. Honton és Drégelypalánkon kívül Nyugat-Nógrádban ugyanis minden település csatornázott. Az ügy azóta sem került le a napirendről, hiszen a beruházásnak se híre, se hamva, pedig 2011. március 30-ra már el kellene készülnie az életminőség- és egészségmegőrző termékcsaládra és állatéletprogramra kialakított komplexumnak.
Az egykori termelőszövetkezet elgazosodott telephelyén, a volt téeszmajor területén fekvő hetven négyzetméteres épületben – amely egykor a traktorosok zuhanyzója volt – nincsen nyoma a beruházásnak. Egy fénymásolón, egy ventilátoron, egy csövön, az új cserepeken, az esőcsatornán és a bevezetett áramon kívül semmi sem adja jelét annak, hogy itt valaha is felépül valami.
A budapesti bejegyzésű Gyrotech Kft.-nek 2009. február 2-án ítélt meg mintegy száztizenkétmillió forintos támogatást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség egy egészségmegőrző termékcsalád kifejlesztésére és állatéletprogram kialakítására. A cégről csak a kft. honlapja ad információt, amely arról tudósít: a 2004 novemberében létrejött vállalkozás 2006 októberében állt fel a mai struktúrájában, amikor is elhatározták, hogy a zűrzavaros számítástechnikai piacon egy átfogó termékpalettát alakítanak ki és ezt kedvező áron juttatják el vásárlóik részére.
Az alap termékpaletta és szállítói források kialakítása után megnyitották webáruházukat, 2008. októberében pedig fióktelepet létesítettek Drégelypalánkon, s e fióktelepre nyerték el az uniós támogatást egy teljesen más profillal, mint a számítástechnika. Tevékenységi körükbe a cégbírósági bejegyzések szerint bekerült a biotechnológiai kutatás-fejlesztés és az állategészségügyi ellátás éppen a drégelypalánki ingatlanvásárlás napján. Megpróbáltuk utolérni a cég vezetőit, de csak a webáruházat üzemeltető informatikai részleg munkatársa vette fel a telefont.
– Mindenki szabadságon van, nincs felhatalmazásom az elérhetőségek kiadására – mondta. Balla Mihály országgyűlési képviselő az NFÜ-t felügyelő miniszterhez írásban fordul majd. – Fel kell hívnom a miniszter figyelmét az ehhez hasonló anomáliákra. A kormányzati felügyelő szervek utána kell, hogy járjanak az efféle homályos ügyeknek – fogalmazott a honatya.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. belevau1 2010. augusztus 26. 11:03
Elég jól ismerem a rendszert. Szerencsére nem lehet kijátszani olyanokkal, hogy csak papíron épül meg valami. Ha így is történik az nagyon hamar kiderül, mivel többlépcsős ellenőrzés van (és szerencsére nem mindenki korrupt). A képviselőknek meg semmi ráhatásuk nincs már a kivitelezés szakaszában, így őket megkenni sem érdemes. Az elbírálás szakaszában tudnak valamelyest lobbizni. Az EU-s pénzeket szerencsére nemigazán lehet lenyúlni, még ha ezt az átlagpolgár nem is hiszi el. Legalábbis egy meg nem valósult beruházásra biztosan nem lehet pénzt kapni.
-
2. jópalóc 2010. augusztus 26. 10:12
Nem egészen értek egyet veled. Lehet, papíron megépült ez a kutyafitnesz, amit egy irodában -és nem a helyszínen- ellenőriztek, majd kifizették az elnyert összeget és a pénz egy részét vissza is osztották.
Láttam én már karón varjút meg karót is varjún.
Láttam és hallottam -kb. hetven-nyolcvan emberrel együtt-, amikor egy nyertes pályázó megköszönte a térség ogy.képviselőjének hogy segítette őket abban, hogy pályázatuk az egyik legjobb, vagyis nyertes legyen. -
1. belevau1 2010. augusztus 26. 09:39
Ha Balla Mihány kicsit is ismerné a hazai pályázati rendszert (ami egy országgyűlési képviselőtől elvárható lenne), akkor nem csinálna ekkora patáliát. Bár tényleg gyanús ez a kutyafitnesz beruházás, de a pályázó csak akkor kaphat pénzt, ha csinál is valamit. Ha nem épít, akkor pénzt sem kap, amit így pályáztatás útján újra kiosztanak majd. Rengeteg olyan cég van, ami nyert ugyan támogatást, de nem kezdett hozzá a beruházáshoz, mert annyira nehéz bizonyos kritériumokat teljesíteni.
Ha a fidesz kormány tényleg segíteni akarná a vállalkozásokat, akkor az elmúlt négy hónapban a sok összetákolt presztízs törvény helyett, inkább a gazdasági társaságok számára kiírt pályázatokat alakíthatta volna át, úgy hogy azok tényleg segítsenek felpörgetni a gazdaságot. De ez láthatóan nem érdekli Orbánt, csak addig volt ez fontos, amíg választást tudott nyeri az ilyen "felélénkítjük a gazdaságot" dumával. Most jöhetnének a tettek fiúk, mert négy hónapja már ti kormányotok, és hát azóta semmi nem lett jobb a vállalkozásoknak. A kutyafitneszt meg lesz@rom, ha kiderül, hogy susmus volt a háttérben, akkor sem lesz ettől több munkahely.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








