Gyermekfogászat: a kisebbek bátrabbak
Mik ezek?
XSzámos kérdésre kerestük a választ az egészséges gyermekszájápolással kapcsolatban.
Az utóbbi években az élelmiszerek összetétele, a túlzott cukor- és szénhidráttartalom jócskán befolyásolja a fogak fejlődését. Még mindig gyakori tévhit, hogy a fogszuvasodás öröklődik. Valóban vannak jó és rossz fogú családok, de ez inkább az azonos táplálkozási és fogápolási szokásokkal is magyarázható. A fogak alakja, elhelyezkedése, szerkezete öröklődhet, amely befolyásolja ugyan a fogak fejlődését, de ezek az öröklött hátrányok megfelelő gondozással ellensúlyozhatók.
Salgótarjánból dr. Szabó Helga fogorvos nyilatkozott portálunknak a gyerekek szájápolási szokásaival kapcsolatban: – Szükséges már a szuvas tejfogat betömni akár az óvodás, akár a kisiskolás korú gyermekekről van szó és azt tapasztalom, hogy visszajönnek a fogászatra, amíg teljesen rendben nincs a fogazatuk. Középiskolások körében már kicsit romlik az arány, ott többé-kevésbé 70 százalékuk jön vissza, ha egy-egy iskolai vizsgálat során megállapítható a további kezelés. Az, hogy ki, mennyit költ fogápolási szerekre az kevésbé fontos, mint a rendszeres fogmosás illetve az elfogyasztott táplálék. A gyerekeknek, illetve a szülőknek, már kiskortól elmondom, hogy az elsődleges a rágás és a táplálék összetétele. Kerülni kell a cukros és a szénhidrát tartalmú ételek túlzott fogyasztását. Azok a zöldségfélék, amelyek erősebb rágást igényelnek, mint például az alma, sárgarépa vagy karalábé, mind olyan növények, amelyeknek már a rostjaik is tisztítják a fogat, illetve az erősebb rágás következtében a gyermekek rágórendszere (fogak, rágóizomzat, illetve az állkapocsízület) jobban, egészségesebben fejlődik. Természetesen vannak még befolyásoló tényezők, ilyen például a víz fluor tartalma, amely településenként változhat, és az örökletes tényezők. Összegezve elmondható, hogy a szülők a gyermekük fogazatának állapotára már egyre kisebb életkortól odafigyelnek.
A kisterenyei fogorvosi rendelőből dr. Putnoky Zsuzsanna, városi szakfelügyelő főorvos válaszolt kérdéseire: – Az elmúlt időszakban még inkább azt tapasztalhatjuk, hogy a fogszuvasodások aránya a gyerekek körében megnőtt. Egy észt a szociális körülményekhez kötődik, amely a táplálkozással függ össze, másrészt a pedagógusok és a szülők ráhatása a gyerekekre, gondolok itt a rendszeres iskolai szűrővizsgálatokat követő visszarendelésre. Óvodás és kisiskolás korban egyértelműen sűrűbben jönnek vissza kezelésre, a nagyobbakra azonban már nagyon nehezen tudunk hatni. A gimnáziumban sajnos azt tapasztaljuk, hogy egyre kevésbé tudunk hatékony munkát végezni, csupán 30 százalékuk jön vissza. A szájápolásra költött összegnél sokkal fontosabb a fogmosás technikája, amelyet minden gyermeknek időben meg kell tanítani. A körzetekkel kapcsolatban nem tudok olyan településről, ahol a víznek megfelelő lenne a fluor tartalma, így ezt fluoros fogkrémekkel és azokkal a kezelésekkel lehet kompenzálni, amelyeket a rendelőben alkalmazunk.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








