Gázrobbanás Salgótarjánban, karamboloztak a tűzoltók is
Mik ezek?
XAntal István, a Salgótarján Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szóvivője elmondta: egy Rákóczi úti lakó ma reggel, hét perccel 7 óra után jelentette be, hogy nagy robbanást és jajveszékelést hallott a szomszédjától. A szomszédos melléképület megroggyant, de tüzet nem észlelt a bejelentő.
A helyszínre a salgótarjáni tűzoltóság gépjárműfecskendője vonult, amely azonban úközben koccanásos balesetet szenvedett, így egy újabb egység útra indításáról kellett intézkedni. Ennek ellenére negyed nyolckor már a helyszínen voltak a lánglovagok, akik az ott talált, arcán és kezén égési sérüléseket szenvedett idős férfit – az ingatlan egyedül élő tulajdonosát – átadták a mentőknek.
– A robbanás egy négyszer tizenkét méter alapterületű melléképületben történt, amelynek a fele ennek következtében beomlott. A törmelék alatt újabb személyt nem találtak a tűzoltók, akik elvégezték a szükséges beavatkozásokat, valamint egy propán-bután gázpalackot épségben kihoztak az épületből – közölte Antal István.
A tűzoltósági szóvivő hozzátette: a sérüléseket szenvedett és kórházba szállított tulajdonosnak még volt ereje arra, hogy elzárja a vezetékes gázt, elhárítva ezzel egy újabb robbanás veszélyét. A szomszédos házakban nem keltkezett kár és az idős férfin kívül senki sem sérült meg. A robbanás okának vizsgálata folyamatban van.
Karamboloztak a lánglovagok
Balesetet szenvedett az a tűzoltóautó, amely kedd reggel elsőként indult el a salgótarjáni gázrobbanás helyszínére. Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő arról tájékoztatta portálunkat, hogy a megkülönböztető jelzéseit együttesen használó jármű a Rákóczi úton, Zagyvapálfalva irányába tartott kedd reggel 7 óra 10 perckor. A szirénázó kocsi előzés közben, oldalról ütközött össze egy személyautóval, amely előtte, vele azonos irányba haladt. Senki sem sérült meg és az anyagi kár is csekély. A rendőrök vizsgálják, hogy ki volt a felelős.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








