Fodrász lesz a szépségkirálynő
Mik ezek?
X– Gratulálok a Nógrád szépe címhez! Első alkalommal indultál ilyen versenyen, vagy vettél már részt hasonló megmérettetésen?
– Most indultam első alkalommal szépségversenyen. Az utolsó napon adtam le a jelentkezési lapot, nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy induljak-e. Végül, a barátom, a fodrászmesterem bíztatására jelentkeztem. A családom is mindenben mellettem állt, sokat kellett győzködniük, mivel soha nem volt nagy önbizalmam és nem hittem el, hogy megnyerhetem a versenyt. A szívem mélyén bevallom, hogy az idén nyáron elhunyt legdrágább dédnagymamám emlékére néztem szembe a kihívással. Neki már pici korom óta az volt az álma, hogy induljak el egy szépségversenyen. Lehet, hogy furcsán hangzik, de ez is segített az elhatározásban.
– Hogyan érezted magad a felkészülés során, milyen volt maga a verseny?
– A próbák során mindig remekül éreztem magam, kikapcsolódásnak is nagyon jó volt, sokat tanultunk, mozogtunk, nevetgéltünk, nem volt fárasztó. A felkészülés minden percét élveztem. Maga a verseny izgalmas volt, főleg a kezdet az interjúval. A döntő során is jól éreztem magam, ez látszott is rajtam: szinte végig mosolyogtam. Jó érzés volt meglátni a közönség sorai között a családtagjaimat és a barátaimat, örömmel töltött el, hogy ott voltak, sokat segített a tapsuk, a biztatásuk. Hihetetlen volt mikor meghallottam a nevemet, alig akartam elhinni, remegett kezem lábam, majd' kiugrott a szívem a helyéről, fülig ért a szám, egy picit könnyeztem is nagy örömömben, olyan volt, mintha álmodtam volna. Büszkén viselem a koronát, szenzációs érzés volt, amikor a fejemre került. Szavakkal ki sem lehet fejezni amit éreztem, ezt az élményt már senki nem veheti el tőlem. Lesz miről mesélnem majd az unokáimnak.
– Születtek új barátságok, pedig az elején izgultam, hogy nem ismerek senkit, de mindenkivel nagyon jól kijöttem, nem voltak konfliktusok, mindenben jól megegyeztünk a lányokkal és még mindig tarjuk a kapcsolatot.
– Milyen a visszhangja a sikerednek, milyen reakciókkal találkoztál a verseny óta eltelt időben?
– Az interneten vegyesek a kommentárok, de a rosszindulatú hozzászólásokkal nem foglalkozom, nem veszek tudomást a rosszindulatú, irigy, buta emberekről. Rengetegen gratuláltak személyesen, telefonon, az interneten, még ismeretlenek is az utcán, vagy a boltokban, már ezért is megérte. Nem változtam és az életem sem, csak annyiban, hogy sűrűbb a programom. Ugyanaz maradtam aki voltam és ilyen is maradok, aki ismer, tudja ezt.
– Mesélj egy kicsit magadról, a családodról, van-e párod, dolgozol vagy tanulsz még?
– Szüleimmel élek, akik – barátommal együtt – nagyon örülnek az én sikereimnek és büszkék rám. Tanulok még, idén érettségiztem, majd elkezdtem a fodrász szakma szépségeit és rejtelmeit tanulni. Édesanyám a példaképem, ő is fodrász.
– Mit csinálsz a szabadidődben?
– Nagyon szeretek motorozni, ha az idő engedi. Szüleim féltenek, amit én meg is értek, de ennek ellenére is nagyon szívesen gurulok. Szeretek táncolni, olvasni, a természetben sétálni, kirándulni, a virágjaimat gondozni. – Mik a terveid a jövőben? Szeretnél a szépségiparban elhelyezkedni? – Szeretem a szépet, szeretném megszépíteni az embereket éppen ezért a szépségiparban, azon belül is a fodrászatban szeretnék elhelyezkedi és nagyokat alkotni. Gyerekkorom óta ez az álmom. Mint a legtöbb nőhöz, hozzám is közel áll a szépségipar.
– Hogyan készülsz az ünnepekre?
– Már megvásároltam az ajándékokat és lassan elkezdem becsomagolni azokat. Szeretem a készülődés, a várakozás időszakát, szívesen találok ki új formákat a meglepetések csomagolásakor. Szeretem ezt a hangulatot és a csillogó-villogó fényeket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
Képgaléria
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 3 hozzászólás érkezett-
3. elmebeteg 2009. december 21. 10:39
Ezen a képen tényleg nem valami szépség ez a hölgyemény. A főpróbán készült fotókon jobban mutatott.
-
2. medve33 2009. december 21. 09:43
de buta vagy...ez nógrád réme volt....csaj képét ráraknák a cukorkára a gyerekek átszoknának a sóra...
-
1. ugri44 2009. december 20. 21:43
Ha ez a csaj Nógrád szépe, akkor ez mindent elmond a versenyről.....vicc
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








