Felkészült a télre a közútkezelő
Mik ezek?
XA téli üzemeltetési időszak kezdetéig ez évben mintegy 2500 tonna aszfaltot használt fel a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Nógrád megyei igazgatósága – amely november 10. óta immár téli üzemmódban működik – a kátyúk megszüntetésére. Ez több ezer úthiba kijavítását jelenti. A javítási munkák közel 240 millió forintot emésztettek fel. Nagyfelületű felújítások keretein belül közel 725 millió forint értékben 70 ezer négyzetméternyi útfelület újult meg és három helyszínen vízkár helyreállítás történt.
– A téli üzemmódra való átállás az országban egységes elvek alapján történik. A közútkezelő számára a kátyúzás mellett a síkosság-mentesítés a legfontosabb feladat a téli időszak alatt. Ezt és a hóeltakarítási munkákat alapvetően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. saját gépei végzik – fogalmazott Ürmössy Ákos, a társaság megyei igazgatója.
Hozzátette: a téli síkosság elleni védekezést a két területi üzemmérnökségen 944 kilométer hosszú szakaszon 19 darab saját géppel – benne 13 kombinálttal, 4 rakodóval és 2 hómaróval –, valamint 7 bérelt kombinált géppel végzi. Ha ez nem lenne elég, akkor a társaság a lehívható szerződéses vállalkozóit is az utakra rendeli (2 kombinált és 2 rakodó gépet).
A szakemberek igyekeztek felkészülni a nehéz időjárási körülményekre
A gépek felkészítésén kívül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a hatályos közbeszerzési eljárás keretein belül a síkosság megszüntetésére használt anyagokat is beszerezte, a társaság megyei só-tárolóiban közel 3850 tonna sót halmozott fel. A cég emellett nagy hangsúlyt fektet a hófúvások elleni preventív védekezésre, ezért az érintett útszakaszok mellé védőeszközöket, hófogórácsokat és hálókat helyeztek ki a társaság szakemberei.
A Nógrád megyei igazgatóság üzemmérnökségeinek munkatársai jelenleg az alapkészültségnek megfelelően, vagyis a négyes skálán úgynevezett egyes fokozatban dolgoznak. A cég szakemberei folyamatosan figyelik az időjárási előrejelzéseket. Amennyiben szükségessé válik, fokozatváltást rendelnek el, illetve ezzel párhuzamosan megkezdik a síkosság ellen a preventív jellegű sózást, és ha szükségessé válik a hó-eltakarítási munkákat is. Ez utóbbiba viszont csak akkor tudnak belefogni, ha a hó vastagsága meghaladja az 5 centimétert. Addig csak sózni lehet, megelőzendő a forgalom által letaposott hó burkolatra fagyását.
– A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket, hogy a téli útviszonyok között különös körültekintéssel és megfelelően megválasztott sebességgel közlekedjenek, illetve kizárólag műszakilag jól felkészített és téli gumikkal ellátott járművekkel keljenek útra – hangsúlyozta Ürmössy Ákos.
Meg kell érteni, hogy a téli útviszonyok más közlekedési magatartást igényelnek, és azt is, hogy egyidejűleg a teljes úthálózat letakarítása és síkosság-mentesítése nem biztosítható. A mindenkori állapotot az időjárási viszonyok is jelentősen befolyásolják. Az útviszonyokról és a közlekedési helyzetről a cég megyei diszpécserszolgálatain kívül a társaság útinform osztályától lehet információkat szerezni.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. Jobbman 2011. november 15. 08:21
Felfújtatták a teherkocsik kerekét, aztán be is fejeződött a felkészülés
-
1. Angyal_K 2011. november 14. 16:28
Reméljük olyan nagy sikerrel sikerült felkészülni, mint tavaly télen. Érdekes hogy egy hasonló cikk mindig megjelenik a médiákban, aztán az első decemberi "hirtelen jött" havazásra nem számít senki! Végül is ebben az éghajlati övben a legtöbb hó mindig Júliusban, Augusztusban szokott esni, ki számít még Decemberben is hóra? : )))
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








