Felgyújtották a hétvégi házakat
Mik ezek?
XA városi tűzoltóságra november 9-én, szerdán, 10.18 órakor érkezett bejelentés arról, hogy hétvégi ház ég a Kotyháza felé vezető út mellett; egészen pontosan az ipari parkkal szemben, Kormospuszta Luhó-dűlői részén. A lánglovagok két gépjárműfecskendővel indultak a helyszínre, amelyet két irányból, földúton próbálták megközelíteni.
– Csak amikor megérkeztek, akkor derült ki, hogy két egymástól teljesen különálló – több száz méterre fekvő – faépület ég. Az egységek külön-külön oltották el az építményeket – közölte Noskó Zsolt, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóügyeletese.
A tűz oltását Berecz György, a katasztrófavédelem megyei vezetője, Juhász László tűzoltósági felügyelő, valamint Antal István, a salgótarjáni hivatásos önkormányzati tűzoltóság tűzoltási és műszaki-mentési osztályvezetője is a helyszínen felügyelte. A tűz keletkezési körülményeit a rendőrség bevonásával vizsgálják A tűzoltók jelentették be a salgótarjáni rendőrkapitányságra, hogy feltehetően szándékos tűzokozás miatt gyulladt ki a két hétvégi ház. A rendőrök perceken belül a helyszínre értek, ahol a szemle és az azonnali nyomozási cselekmények adatai alapján megállapítást nyert, hogy a faépületeket két férfi gyújtotta fel.
– Közülük egy 17 éves salgótarjáni fiatalembert a helyszín közelében elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A fiatalkorú ellen rongálás miatt kezdeményeztek büntetőeljárást, társának felkutatása folyamatban van – közölte megkeresésünkre Dankóné Nagy Éva rendőrségi szóvivő.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








