Eloszlott a feledés köde
Mik ezek?
XDr. Förster Kálmán, az első polgármester 1969-ben járt utoljára Salgótarjánban, hogy emlékiratait átadja a város részére, az akkori tanácselnök azonban nem fogadta őt... Így az anyag a múzeumhoz került, és ott maradt a feledés homályában – egészen mostanáig.
A Nógrádi Történeti Múzeum igazgatója, dr. Szirácsik Éva elmondta: a salgótarjáni múzeum élén 1966-ban egy kiváló történész állt dr. Beliczky János személyében, aki az általa vezetett intézmény küldetését jóval tágabban értelmezte a kijelöltnél, vagyis a munkásmozgalom történetének megörökítésénél. Két levelet is küldött a pécsi evangélikus szeretetotthon akkor 81 éves, feledésre ítélt lakójának, dr. Förster Kálmánnak. Ösztönzésére Salgótarján város első polgármestere – aki 1922 és 1943 között töltötte be e tisztséget – nagy terjedelmű, részletgazdag visszaemlékezés írásába kezdett. Munkája, amelyet 1968. júniusában fejezet be, a múzeum gyűjteményébe kerülve várta, hogy a szélesebb nyilvánosság megismerhesse.
– Dr. Förster Kálmán műve most, Salgótarján kilencven éves várossá nyilvánítására emlékezve – az önkormányzat támogatásával, a Nógrádi Történeti Múzeum gondozásában – kerülhet nyomtatásban is az érdeklődők kezébe – fogalmazott dr. Szirácsik Éva.
Mint mondta, az olvasmányos és közvetlen stílusban írt visszaemlékezésből megismerhetjük a szepességi Förster család történetét, dr. Förster Kálmán Szepesolasziban töltött boldog gyermekéveit és a Felvidék több városában zajló iskolai éveit. Láthatjuk őt Poprád város polgármestereként 1910 és 1918 között, és megtudhatjuk, hogy az első világháború befejezését követően nem tette le az elvárt hivatali esküt a cseh-szlovák kormányra, ezért távoznia kellett szülőföldjéről. A Förster család Budapestre költözött. Néhány hónap bizonytalanság után, 1919 végétől Újpest helyettesítő polgármestereként dolgozott – számos magánéleti probléma közepette – 1921-ig.
A már nagy közigazgatási tapasztalattal rendelkező dr. Förster Kálmán ekkor kapta szakmai feladatul Salgótarján várossá válásának előkészítését. A következő évtől kezdődően huszonkét és fél esztendőn keresztül volt itt polgármester. A salgótarjáni évek központi helyet töltenek be életében. Igyekezett bemutatni itteni munkás éveit, a sikereit, a kudarcait, az elismeréseket és a bírálatokat egyaránt. Az írása alapján megelevenednek a korabeli város kisebb nagyobb történései, neves vagy éppen mára elfeledett lakói.
A visszaemlékezésében – amelyet kiegészített nyomtatásban megjelent írásaival is – csak érintőlegesen szólt az őt ért 1943. évi támadásokról, de vallott a polgármesteri tisztségéről való lemondásáról, majd a második világháborút követően a neki megítélt nyugdíj elvételéről. Csak utalt arra, hogy műve írása közben nehéz anyagi körülmények között élt a pécsi szeretetotthonban salgótarjáni származású második feleségével. Önéletírását az 1944 után eltelt időszakról egy másik kötetben kívánta folytatni. Ez végül előrehaladott életkora, 1971-ben bekövetkezett halála miatt nem készült el, így a '44 utáni életéről igen keveset tudunk, és ami ismeretünk van, az is korrekcióra szorul.
– A visszaemlékezés közreadásával az a célunk, hogy e forráskiadvány a kutatások alapja és ösztönzője legyen. A kötetet azonban nem csak kutatóknak ajánlom, hanem azoknak is, akik kíváncsiak Salgótarján múltjára és első polgármestere életére, azoknak, akik példát keresnek arra, hogyan lehet a közösség számára hasznos és tevékeny életet élni, s miként lehet az elismerés idején vagy éppen a sorscsapások között méltósággal viselni az emberi létet – zárta szavait dr. Szirácsik Éva.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!




