„Együtt vagyunk – ez a mi erőnk”
Mik ezek?
XEgyedné Baránek Ruzsenka, a Magyarországi Szlovákok Egyesületének elnöke – nagy számú érdeklődő előtt elmondott – megnyitó beszédében úgy fogalmazott, Magyarországon a szlovák nemzetiség olyan, mint egy gyengélkedő ember: nagyon-nagyon szeretne tevékenykedni, de nincs hozzá elég ereje. Kérdés, hogy mi segíthetne rajta?
– A magyarországi szlovákok sohasem arról voltak híresek, hogy harcias nemzetiség lennének, mindig is nagyon lojálisak voltak a többséghez. Nem harcolni kell valaki ellen, csak nem szabad hagyni, hogy elvegyék tőlünk a nyelvet, a kultúrát, a történelmünket és mindazt, ami összeköt bennünket a szlovákságunkkal. Mert ha egyszer elveszítjük, rettenetes nehéz lesz még egyszer visszaszerezni – fejtette ki Egyedné Baranek Ruzsenka.
Mint mondta, különböző törvények készülnek – például a közoktatásra, az önkormányzatokra és a civil szervezetekre vonatkozóan –, amelyekben sok veszély rejlik. Nagyon „óvatosnak kell lenni, mert ha egyszer valamit elveszítünk, azt nehéz lesz visszaszerezni”.
Kicsik és nagyok egyaránt rész vette a találkozón
– A mi erőnk, hogy együtt vagyunk – Nógrád megyében immár háromszáz éve –, s együtt tudunk erőt meríteni, támogatást szerezni és ez manapság óriási dolog – hangsúlyozta Egyedné Baranek Ruzsenka.
A Magyarországi Szlovákok Egyesületének elnöke kiemelte: őszintén beszélni kell a problémákról és a teendőkről. A legfontosabb megállapítani a diagnózist és csak utána lehet gyógyítani. Ám akármilyen jó gyógyszerek és orvosok vannak ugyanis, ha az, akiért ezek lennének feladja, akkor minden felesleges.
– Bízom benne, hogy nekünk, közösen sikerül – zárta szavait Egyedné Baránek Ruzsenka.
A regionális nemzetiségi nap keretében idén is átadták a 2004-ben, a néhai Hugyecz Andrásné emlékére, tiszteletére alapított „Nemzetiségünkért, hagyományápolásunkért” díjat, amelyet ezúttal hárman érdemeltek ki. Az elismerés(eke)t dr. Egyes Ferdinánd, a salgótarjáni szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke adta át.
A kitüntetésre idén méltónak bizonyultak közül Gulácsiné Fabulya Magdolna evangélikus lelkészként került Terénybe, ahol tizenöt évet szolgált, 1993-tól 2008-ig. A helyi óvodában és alsó tagozatos általános iskolában oktatta a szlovák nyelvet mindaddig, amíg el nem költözött családjával Budapestre. Az országos szlovák önkormányzat utazó lelkésze, a szlovákok lakta településeket szolgálja a mai napig; sokszor megfordul Nógrád megyében is.
– Mindenkinek köszönöm, de legfőképpen Istennek, akitől mindannyian kaptuk a szolgálatot, amit a magunk nemzetisége körében, a magunk helyén szeretettel, örömmel és alázattal végezhetünk – fogalmazott Gulácsiné Fabulya Magdolna.
A kulturális műsor mellett idén is átadták a kitüntetéseket
Juraj Mátyás lényegében egész életét Nagykürtösön élte és éli le. Hosszú évek óta sikeresen vezet egy folklórcsoportot, amely az idén is bejutott a legjobbak közé Szlovákiában. Egész életét a néphagyományoknak szentelte. A nagykürtösi regionális közművelődési központ igazgatójaként dolgozik. Huszonnyolc éve, hogy először Vanyarcra látogatott, de azóta is segíti az ottani hagyományőrzőket. Évek óta rendezője és résztvevője is a Nógrád megyei nemzetiségi találkozónak Bánkon. Juraj Mátyás egy szlovák népdallal köszönte meg az elismerést, amelyet a közönség vastapssal jutalmazott.
Komjáthi Gáborné 1982-ben költözött férjével Vanyarcra. A mai napig a Veres Pálné általános iskola tanára – szlovák nyelvet tanít –, de bekapcsolódott a falu kulturális és hagyományőrző életébe is. Több mint ötven szlovák nyelvű tankönyvet lektorált. A Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesületének elnökhelyettese, annak megalakulása, 2002 óta. 2006-tól a vanyarci, 2010-től pedig a Nógrád megyei szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke.
– Vanyarcon éltem és tanultam meg, mi a feladatom azzal az örökséggel szemben, amelyet szlovák származású édesapám hagyott rám – mondta Komjáthi Gáborné.
A nyolcadik regionális szlovák nemzetiségi napot kulturális program zárta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








