NPORT

A Nógrád megyei bányásznap kezdetén a hatvanadik évforduló alkalmából szervezett – Somlyótól Kisterenyéig tartó – emlékfutásnak, a fogadótelepülések szalagjaival ellátott koszorúját Tepkor Zoltán adta át Lavajné Dóka Évának, Bátonyterenye polgármesterének. A városvezető köszöntőjében úgy fogalmazott, a bányász nem csupán egy foglalkozás, sokkal több annál: egy életmód, egy lét, egy ember. Szavait a hagyományos bányászköszöntéssel zárta, amely ezúttal a Chilében a mélyben rekedteknek szólt: jó szerencsét!

A cikk a hirdetés után folytatódik

Több mint százötven története csúcspontján a nógrádi szénbányászat termelése elérte a három és fél tonnát, s közel tizennégyezer ember megélhetését biztosította. A nagyszerű eredmények ma már sehol sincsenek, de a nagyszerű emberek itt vannak közöttünk, vagy élő valóságban, vagy a szívünk melegében, ahol az emléküket őrizzük – hangsúlyozta Rákos József. A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke reményét fejezte ki, hogy egyszer, a talán nem is távoli jövőben megint szükség lesz s hazai szénre, amelyből szűkebb hazánkban még mintegy ötvenmillió tonna fekszik a föld mélyén.

Molnár József alpolgármester – szavai szerint „földalatti lakatosból lett történelemtanárként” – arról beszélt, hogy a magyarországi bányászat története egyidős a honfoglalással, hosszú időn keresztül nem volt más ipari tevékenység, ez hordozta a technikai fejlődést. A politika azonban sokszor rátelepedett a bányászatra: a bányász volt a csendőrsortüzek áldozata, a széncsaták hőse, s a rendszerváltás egyik legfőbb vesztese – de nem az ország tönkretevője, mint régen mondták.

– Hívjuk fel az ország vezetőinek figyelmét arra, hogy ma a magyarországi ásványvagyon, s ezen belül a szén igenis felértékelődik a világpiaci áringadozások mellett – hangsúlyozta Molnár József.

Becsó Zsolt, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, országgyűlési képviselő kiemelte, a bányászok közössége mindig is felelősséget vállalt önmagáért, másokért, s az ország egészéért. Hozzáedződtek, hogy állandó útitársuk a veszély, talán ez is az oka annak, hogy ritkán szövődnek olyan mély emberi kapcsolatok, mint a bányászbarátságok.

– A bányászok munkájára mindig szükség volt, szükség van és reményeink szerint szükség is lesz – fogalmazott Becsó Zsolt: – Előbb-utóbb talán beigazolódnak azok a sejtések is, amelyek szerint az akkori politika nagy hibája volt lakatot tenni a bányákra. Egyesek bizonyára nyertek a dolgon, de a bányászok nem.

Ezt követően Pápis László, a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke elismeréseket adományozott azoknak, akik már hosszú ideje tagjai a szervezetnek: a dorogházai Tóth Imre 60, a mátraterenyei Almádi Ferenc és a bátonyterenyei Palotási Ferenc pedig 65 éves tagságot tudhat magáénak. A szakszervezet elnöksége a bányászhagyományok ápolásáért ezüstgyűrűvel és oklevéllel jutalmazta Lavajné Dóka Évát. A polgármester Becsó Zsolt megyei közgyűlési elnökkel együtt bányászkorsót is vehetett Nagy Jánostól, a helyi Fekete Gyémánt Egyesület elnökétől.

A megyei bányásznap kulturális programokkal folytatódott, mások mellett a Bányász Dalkör, a Rakonca néptánccsoport és a Palóc népdalkör fellépésével. A könnyűzenéről Gyurcsó Norbert és csapata, a Holdviola együttes és a Sebestyén Projekt gondoskodott.