Darabokban találták meg a bringások mikrobuszát
Mik ezek?
X
Ennyi maradt a hajdan szebb időket látott járműből
Az egyesület vezetői egy Füleki úti üzlet ipari kamerájának archivált felvételei között pillantották meg gépjárművüket, mely egy ugyanolyan típusú, bordó színű mikrobuszt követett vasárnap 0 óra 40 perc tájékán. Az információ bejelentése után a rendőrség rövid időn belül talált olyan videofelvételt a városi térfigyelő rendszerben, mely alapján sikerült leszűkíteni az elkövetők körét, innentől kezdve pedig már forró nyomon indulhattak a gépjármű után. Az információk alapján Mátramindszent településre vonult ki a rendőrség a kora délutáni órákban, ahol a házkutatás során megállapítást nyert, hogy az említett járművön lévő alkatrészek közül már több is ki lett cserélve az ellopott kerékpáros buszról származókra. A rendőrség a helyszínen talált további alkatrészeket lefoglalta – ezek azonban még csak csekély hányadát jelentették a mikrobusznak.
A rendőrség által lefoglalt alkatrészek
A mikrobusz jelentős szerepet játszott mind a versenyekre való eljutásban, mind a megyeszékhelyi kerékpáros események lebonyolításában. Az egyesület pénzügyi helyzete jelenleg nem engedi meg, hogy új mikrobuszt vásároljanak, a vezetés jelenleg keresi a megoldást a gépjármű pótlására, melyhez bármilyen segítséget, ötletet szívesen fogadnak.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 16 hozzászólás érkezett-
16. Jobbman 2010. január 23. 22:05
Szerintem is a MAGYAR GÁRDA volt !!
-
15. Pfff.. 2010. január 23. 17:21
Pontosan... :(
-
14. kérdés 2010. január 23. 16:53
Ilyenkor mi a teendő? A cigányok maximum felfüggesztettet kapnak, ki tudja milyen mondvacsinált indokok miatt, a bringásokat meg a kutya sem fogja kárpótolni...szép
-
13. S.S.White 2010. január 22. 12:50
Egy a lényeg gyerekek.Rohadt, büdös, ganaly népség.Ki kéne írtani az összeset...
-
12. félreértés 2010. január 22. 06:42
Nem arra vonatkozott a hsz, amire reagáltál. A 3-as az egyesület zsebében turkált nem az elkövetőkében, az a reakció arra vonatkozott szerintem...
-
11. maradjunk az X-nél 2010. január 22. 00:58
a derék nport hozzászólásonként újra számozza a hsz-eket az a lényeg, hogy az előttem levőnek mondtam....
-
10. kedves x-nek 2010. január 22. 00:57
még mielőtt a kötekedők belémkötnének természetesen az előző hozzászólásom nickje: kedves 7-esnek
-
9. kedves 8-asnak 2010. január 22. 00:56
nah nehogymár védjed őket, csak azért mert nincs pénzük, felvannak hatalmazva, hogy más által MUNKÁVAL megszerzett vagyonát elvegye? El kell tűrnöm, hogy megkéseljenek, megverjenek, elvegyék a mobilom, leribancozzák a barátnőm, mert nincs pénzük, és közben audival járjanak, meg az aranykeretes kép előtt karddal, meg machetaval pózoljanak azért mostmár nagyon álljon meg a menet
-
8. kedves 3-asnak.... 2010. január 21. 23:27
Te miről beszélsz? Ez se nem box, se nem kosárlabda, se nem foci... Kívánok neked annyit, mint amennyi nekik van.
-
7. doki 2010. január 21. 20:34
Büdös cigányok!!!!
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








