Az udvarhölgy belsőépítésznek készül
Mik ezek?
X
Alexandra elkápráztatta a zsűri tagjait
– Olvastam az újságban a felhívást, közöltem a szüleimmel, hogy indulok, ők egyetértettek ezzel. Tudni kell, hogy egy évvel korábban részt vettem Görög Zita modelliskolájában, ahová nyolc hónapig jártam. Nem azért jelentkeztem, hogy ezt válasszam élethivatásul. Egyszerűen ki akartam próbálni magamat. A megjelenéstől az öltözködésen át a kapcsolatteremtésig nagyon sokat tanultunk, ami egyfajta önbizalmat, magabiztosságot adott.
– Közvetlenül a verseny előtt és alatta, mennyire izgult?
– Az egészséges drukk bennem volt, de nem több. Egy ilyen versenyen nem szabad nagyon izgulni, görcsölni, mert akkor az ember nem tudja önmagát adni.
– Mivel lehet a zsűrire a legjobban hatni?
– Kedvességünkkel, azzal a kisugárzással, ami belülről jön. Amikor a döntőbe kerülő 12 lány kiválasztása volt, sokan kifestve, frizurakölteményekkel jelentek meg. Közülük többen nem kerültek be a döntőbe. Én megpróbáltam önmagamat adni.
– Nem bánkódik, hogy „csak” második lett?
– Mindenki győzni akart, azért jelentkezett. Én boldog voltam, hogy bekerültem a 12-es mezőnybe, így ott lehettem a döntőben. Azt mondtam, ott bármi lehetséges, nem vagyok elkeseredve, örülök a második helyezésemnek.
– Miből állt a verseny?
– Maratoni ötórás műsor volt. Nem könnyű öt órán át mosolyogni, fittnek maradni. A végére fizikailag nagyon elfáradtunk. Bemutatkoztunk utcai öltözetben, fürdőruhában, fehérneműben, majd estélyi ruhában. Részt vettünk egy interjún.
– Környezete hogyan fogadta az eredményt?
– Szüleim, rokonok, ismerősök örültek, boldogok voltak. Az iskolában a tanáraim, a tanulótársaim gratuláltak. Sok elismerő SMS-t kaptam.
– Mit jelent a második hely a további életében?
– A verseny jó volt, élveztem, adott egy pluszt az életemben, de nem mondok le eredeti tervemről, érettségi után főiskolára készülök, belsőépítész szeretnék lenni. Igaz, hogy kaptam egy fotózási ajánlatot, amivel élek is, de megmaradok az eredeti életcélom mellett. A modellkedést, fotózást a jövőben egy jó hobbinak tekintem.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








