Az óvodáért dübörögtek a lóerők

Mik ezek?
XHarmadik alkalommal dübörögtek fel a lóerők a helyi sportpályán, a Premier Rallye Baráti Társaság, a Mátra Motoros Baráti Társaság, a Premier Ifjúsági Színpad és a Mátranovákért Faluvédő és Szépítő Közhasznú Egyesület idén is megszervezte a Lóerők napját az elmúlt hétvégén.
A szamaras fogattól kezdve, a biciklin és motorbiciklin keresztül az autók és a legnagyobbak, a kamionok is jelen voltak. A járműveket a résztvevők, közel hatszázan, ingyen kipróbálhatták, egy helyi lakos pedig a szamaras fogaton kocsikáztatta a közönséget, amelynek során az érdeklődők megtekinthették a Faluhely majort is.
Kétség kívül egy kézzel épített „Batmobil” keltette a legnagyobb feltűnést, az Egerből érkezett tulajdonosok – akik eladásra is készítenek járműveket – szívesen válaszoltak a kérdésekre és egy körre is elvitték az érdeklődőket.
– A rendezvény már elég széles körben ismert, így nem csak Nógrád megyéből, de az ország számos pontjáról érkeztek a programra, amelynek sztárvendége a ralisok körében jól ismert Kőváry Barna, rali-bajnok és a születése óta világtalan navigátora Karvaly Sándor volt – mondta el Balla Gábor, a rendezvény főszervezője, hozzátéve: – A két ismert ralis nem fogadott el tiszteletdíjat, azt felajánlották a helyi óvodának, így a széles körű összefogásnak köszönhetően közel 150 ezer forintot tudunk számukra átadni az intézménynek.
A nap nagyon jó hangulatban telt, a résztvevők megtekinthették a Mátra Modellezők Klub bemutatóját volt felvonulás, rali bemutató, koncertek és retro parti. A színpadon a Nógrád Táncegyüttes Viganó Tánccsoportja, a Premier Ifjúsági Színpad Arthur Tánccsoportja és a Dorogházai Dalárda is műsort adott, emellett volt vadászkutya bemutató is. A Mátranovákért Faluvédő és Szépítő Közhasznú Egyesület elsősorban a gyerekeket várta, akik hűtő mágnest készíthettek, kreatív játékokon vehettek részt és az arcfestést is kipróbálhatták.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








