Az azbeszt és a csokigyár
Mik ezek?
XMég a tavalyi évben, egészen pontosan október 14-én, az esti órákban vált az összesen 1800 négyzetméter alapterületű üzem a lángok martalékává.
Csaknem 80 tűzoltó küzdött a lángokkal. Szerencsére személyi sérülés nem történt, viszont az épület, a benne található gépekkel és készlettel együtt megsemmisült. Az anyagi kárt akkor több 10 millió forintra becsülték. Szinte minden füstté vált, de a romok ott maradtak. Ettől a naptól kezdődött nemcsak az üzem tulajdonosának, az itt dolgozóknak, hanem a lakótelepen élők „kálváriája”. A probléma a romokból „fakad”. A csokigyár tetejét ugyanis a veszélyes anyagnak minősülő azbesztpala borította. Ennek ártalmatlanítása pedig nem kis költségekkel jár.
A üszkös épület romjai azóta is ott „állnak” a lakóépületek között. A kellemetlen szagok terjengnek, a száraz napsütötte napokon száll a por a környező épületekre és a közelben lévő buszmegállóra. A területre belépni életveszélyes, csak az a kerítés hiányzik, ami a kíváncsiskodó gyermekeket távol tartaná. Dudás Pálné a lakótelepen él, lapunknak elmondta, hogy a romok veszélyt jelentenek a környéken élőkre. – Sok idős és gyermek él itt, az üszkös gerendák, falak, a rothadó csoki nem kevés szennyezőanyagot juttat a levegőbe és a talajba. A korom és a kosz lerakódik a házak és az épületek ablakaira, a parkoló autókra. A szagot pedig még kikerülni sem lehet, a szél pedig messzire viszi a területről fölszálló apró szemcséket, valamint a bűzt és nem lehet tudni, hogy a későbbiekben ez milyen következményekkel fog járni a környéknek élők egészségére. Az, hogy a terület nincs lekerítve – mindössze egy szalaggal húzták körbe – balesetveszélyt is okozhat – hangsúlyozta Dudás Pálné. Egy másik lakó a rágcsálókra hívta föl a figyelmet. – Ez a nedves, romos terület melegágya a patkányoknak és az egereknek. Az azbeszt – mint köztudott – pedig rendkívül káros anyag, s mi lesz azokkal a pici gyermekekkel – akiket ott tolnak el babakocsival a környéken – vagy a légúti betegségben szenvedőkkel – tette föl a jogos kérdést. – Nem tudom, hogy megengedhetőek-e ezek az állapotok, lassan már egy éve lesz, hogy a kiégett romok itt csúfítják a környékünket. S azóta nem történt semmi – tette hozzá. Kakuk Zoltán, a terület önkormányzati képviselője arra hívta föl a figyelmet, hogy sokan panaszkodnak az itt uralkodó állapotok miatt. Mint képviselő, kötelességének érzi, hogy ezt a hónapok óta tartó problémát a lehető legrövidebb időn belül rendezze. – Folyamatosan levelezésben állok a hatóságokkal, valamint rengeteg telefonhívást bonyolítottam le az elmúlt időszakban. 1979-ben még nem gondoltuk, hogy mit fogunk építeni. Akkor ugyanis társadalmi munkában építettük a környék iskoláját. az épületet az önkormányzat adta el, arra hivatkozva, hogy konyhája gyermekétkeztetésre alkalmatlan. Ebben az „étkeztetésre alkalmatlan” épületben létesült csokigyár – mutatta be röviden az épület történetét a képviselő. Arra a kérdésre, hogy Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata eddig milyen lépéseket tett Kakuk Zoltán a következőképpen foglalta össze: elsőként elmondta, hogy a tragédia után az önkormányzat azonnal határozatot hozott, hogy a romokat lebonthassák és elszállíthassák.
A határozat december 12-én jogerőre emelkedett. – Mivel a rendőrség és a tűzoltóság szakemberi nyomoztak és vizsgálódtak a tűz keletkezésének okairól, ezért meg kellett kérnünk a két hatóság engedélyét is. Ezt szintén megkaptuk, miszerint a területen több helyszíni szemlét nem tartanak és a rom elszállítása a nyomozást és a vizsgálódást érdemben már nem befolyásolja. Vagyis a tulajdonosnak ezt már rég el kellett volna innen szállítatnia – mondta Kakuk Zoltán. Majd hozzátette: a tulajdonosnak a megyeszékhely önkormányzata segítséget ajánlott, hogy az általa tulajdonolt VGÜ Kft. is megpályázza a romeltakarítást, amely költségeihez még a részletfizetés lehetőségét is biztosította volna. – Mivel a tulajdonos részéről konkrét lépés nem történt és a rendőrség, valamint a tűzoltóság is engedélyezte a bontást, ezért ezt követően megkerestük a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséget, akik egy olyan tárgyú határozatot hoztak, miszerint a tulajdonost kötelezték a romok azonnali elszállítására – ismertette az önkormányzat következő lépését a képviselő. Ezt a határozatot a tulajdonos meg is kapta, és ez ellen élt is a fellebbezés jogával, amelyet ez év május 29-én nyújtott be az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőségnek (OKTVF). A fellebbezéséről pedig még nincs döntés – mondta a képviselő. Kakuk Zoltán arra is figyelmeztetett, hogy az azbeszt mérgező hatása miatt nem biztos, hogy a romok elszállításával az ügyet lezártnak fogják tekinteni.
– A rágcsálók és a környezetkárosító anyagok miatt megkerestem a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervét és a helyszínen jártak a Munkavédelmi Felügyelőség munkatársai is. Utóbbi hatóságnak, mivel nem folyik a területen semmilyen munkavégzés, jelenleg nincs semmilyen illetékessége az ügyben. A levelezés folyik, határozatok és fellebbezések követik egymást – itt tartunk most, foglalta össze röviden a „csokigyár-aktát” Kakuk Zoltán. (Az ügyről Dombi András, a Lívia Csokoládégyár Kft. tulajdonosa is kifejti véleményét, amelyet későbbi lapszámunkban fogunk közölni.)
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Balla Mihály | Becsó Zsolt | Borenszki Ervin | Csach Gábor | Dániel Tamás | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Lombos István | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Sebestyén Szilárd | Sisák Imre | Szájer József | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!




