A város múltját kutatják
Mik ezek?
XA templommal szemben lévő Szent Erzsébet téren Zandler Krisztián a Kubinyi Ferenc Múzeum régész munkatársának vezetésével végzik a kutató munkát. Céljuk, hogy megtalálják a török kori palánkfalnak a nyomvonalát, s ezt dokumentálják.
Tudvalévő dolog, hogy 1541. után, amikor az ország három részre szakadt elrendelték a felvidéki várak várfallal történő megerősítését. A rekonstrukció során a parkosításkor, a fal nyomvonalát sövénnyel fogják jelezni.
A régészeknek mostanában bőven akad tennivalójuk a városban
– Megvan a nyomvonal. Az egykori palánkfalat úgy kell elképzelni, hogy ástak egymással párhuzamosan alapozási árkot, s ezekbe falcölöpöket helyeztek el. A cölöpök közét vesszővel fonták ki. A köztes teret földdel töltötték fel. Így a fal olyan széles volt, hogy azt ágyúval sem lehetett megsemmisíteni. A külső részen a vesszővel font felületet agyaggal tapasztották be, hogy ne lehessen olyan könnyen felgyújtani. Megtaláltuk a harmadik cölöpsor vonalát is. Ennek támasztó szerepe volt. Az egykori palánkfal, a nyugati záró kőfalhoz csatlakozott, amely a templomudvar nyugati részén látható. Délen pedig a jelenlegi sétáló utcában ma a térburkolaton piros kövekkel jelölt egykori várfalhoz csatlakozott.
– Az ásatások során milyen egyéb leletek kerültek elő?
– Rátaláltunk egy későbbi korból származó védfal maradványára. Előkerültek az 1440-es évekből származó ezüstpénzek és Habsburg Ferdinánd által 1529-ben kibocsátott ezüstérmék. A történelmi belváros keleti részén a korábban feltárt középkori plébániai templom környékén Romhányi Beatrix, a Károlyi Gáspár Református Egyetem tanára vezeti a feltáró munkálatokat, aki portálunknak a következőket mondta: – az ásatások során sikerült több helyen megtalálni a városfalat belülről védő palánkfal helyét.
Tudvalévő dolog, hogy a palánkfal építéséhez fát és földet használtak. A cölöpök helye arról tanúskodik, hogy legalább háromszor megújították a palánkfalat. Rátaláltunk a kora újkori városi házak maradványaira, amelyekből következtetni lehet, az akkori építészeti rendszerre, a városrész arculatára. Számos cserép, kerámia, üveg, fém, használati és dísztárgyak maradványai kerültek elő. Ezekből következtetni lehet a kora újkori családok életformájára. Megtaláltuk a templom mellett Szécsény második temetőjét. Elkezdtük az ásatásokat a Tűztoronnyal szemben lévő téren, ahol egykoron a rondella állt. Sajnos a nagy esőzések miatt a feltáró munkánkat fel kellett függeszteni – mondta Romhányi Beatrix.
Az épülő járóbeteg–szakrendelő intézet területén Guba Szilvia a Kubinyi Ferenc Múzeum régésze vezeti az ásatásokat. Lapunknak a következőket mondta: – ez a terület a történelmi belvároson kívüli rész, a városfal nyugati részétől mintegy háromszáz-négyszáz méterre vagyunk. Az nem volt meglepő, hogy a felsőbb rétegekben egy újkori ház alapjaira, pincéjére bukkantunk az már izgalmasabb, hogy rátaláltunk a XIII. század végéről a XIV. század elejéről származó négy épület maradványaira, feltártuk a tapasztott agyagpadlózatot. A házak a tűz nyomait viselik, az is lehet, hogy mind a négy épület egyszerre égett le. Az egykori írások említést tesznek Szécsényen kívül lévő Farkasfalváról, lehet, ezt nagyon feltételes módban mondom: valaha itt lehetett Farkasfalva. Nyilván ez csak feltevés, az igazolásra további tárgyi és írásos bizonyítékokra van szükség – mondta régésznő.
A Haynald Lajos utca sarkán, a volt óvoda épülete is felújításra, átalakításra kerül. Ott lesz a városi könyvtár és képtár. A terület a történelmi belváros központjában van. Amikor a melléképületet lebontják, a régészek itt is megkezdik a terület „vallatását”. Az előkerült leletek, a történelem néma tanúi, a szakemberek számára „beszédesek”, sok hasznos információt mondanak el elődeink életéről, gazdagítva ezzel Szécsény helytörténetét.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








