A továbbtanulás lehetőség
Mik ezek?
XSok diák szeretné tanulmányait főiskolán folytatni, de előfordul, hogy ehhez nincsen elég pontja. Te is ebben a cipőben jársz? Ebben az esetben sem kell otthon ülnöd, és várnod, hogy majd legközelebb hátha sikerül, mert addig is van lehetőséged a tanulásra.
Az ILS-ként ismert iskolánk – hivatalos nevén SEAGULL Szakképző Iskola – az érettségizett fiatalok számára tandíjmentes tanulási lehetőséget biztosít. Az ILS-ben egy éven át lehetőséged van heti 14 órában idegen nyelvet tanulni. Az egy év alatt olyan szintű ismereteket sajátíthatsz el, amellyel szinte gyerekjáték egy középfokú nyelvvizsga megszerzése, és a későbbiekben a felsőoktatásban nem kell nyelvvizsga hiányában a diplomádra várnod. A nyelvi képzés mellett informatika, marketing, pedagógiai asszisztens képzést animátor specializációval is választhatsz. Ezen felül jogi asszisztens szakképzésre is van lehetőséged, amelyet a Pécsi Tudományegyetem közreműködésével közösen oktatnak az ISL-ben. A jogi asszisztens szakképzést választhatod nappali vagy hétvégi képzésben is.
A SEAGULL július 23-án vagy 30-án 11 órai kezdettel továbbtanulási tájékoztatót tart, ahol várnak téged, és szüleidet. További információkért emailban a seagull@seagull.hu oldalon és telefonon a 30/6258564es telefonszámon érdeklődhetsz. Az induló szakokról a www.seagull.hu honlapon is tájékozódhatsz.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Dr. Nagy Andor | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








