NPORT

Még szerencse, hogy ha a hajszárítót nem is (mert mások a konnektorok), az internetet tudom használni. Mivel ezen a héten én választom a témát, úgy döntöttem, hogy a legkézenfekvőbb, hogyha a cserediákprogramról írok.

Csütörtökön nulla óra nulla perckor indult a buszunk Pásztóról. Hosszú és nagyon fárasztó utunk volt, de megérte a szenvedés a buszon (mindenkinek le akartak szakadni a lábai a helyéről), mert csodálatos országba „tévedtünk”. Gyönyörűek a hegyek és mintha itt még a fű is zöldebb lenne. Az emberek nagyon kedvesek, hatalmas vendégszeretettel vártak minket. Tizennyolc órás út után senkinek nem volt kedve alváson kívül bármilyen más programhoz (ami szerintem nem volt meglepő).

Másnap azonban már nagyon aktívan (amennyire tőlünk tellett) részt vettünk az iskolai munkában is. Körbevezettek minket a terepen és be kell valljam, csodálatos a környezetük az itteni fiataloknak. Hatalmas az iskola épülete, óriási könyvtár áll rendelkezésükre és még sorolhatnám. Fogalmazzunk úgy, hogy mindenük megvan, ami szem-szájnak ingere. Persze nem lehetünk suliban egész nap, úgyhogy (mivel az iskola rendkívül fárasztó) este már egy jazzkoncerten múlattuk az időt a helyi kamaszok társaságában.

Másnap reggel már nem volt olyan vicces a dolog, mert elvittek minket túrázni is (mondjuk, motivált, hogy a túra végén kaja várt minket). Mindent egybevéve nagyon szép helyen vagyunk, kedves emberekkel vagyunk körülvéve, de már nagyon hiányoznak az otthoni dolgok. Például olyan szívesen ennék már egy kis tojásos nokedlit…

Káplár Roxána