Táborba mennek a diákújságírók
Mik ezek?
XA diákok az ország kilenc megyéjéből - Tolna, Baranya, Somogy, Bács-Kiskun, Heves, Nógrád, Komárom-Esztergom, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok - érkeznek, és meghívásos alapon vehetnek részt a SÉTA táborban.
Délelőtt a 36 fiatal hat csoportra oszlik, és kis szerkesztőségeket alakít, melynek később jelentős szerepe lesz. A háromnapos program egyik leglátványosabb és legérdekesebb eleme a mai kirándulás, a diáksereg ugyanis elutazik a paksi atomerőműbe, ahol körbejárják a nagyvállalatot és felteszik kérdéseiket a vezetőségnek.
A szerkesztőségi munka holnap kezdődik, amikor a csoportok összeülnek, és maguk készítik el azt a SÉTA oldalt, ami a csütörtöki lapszámban fog megjelenni országosan. A tábor szerdán ér véget, ám még ezen a napon is különleges programok várnak a diákújságírókra. Az elkészült munkáik alapján különböző díjakat kapnak az ifjak, illetve beszélgethetnek Soltész Mihálylyal, az Axel Springer Magyarország Kft. termékfejlesztési igazgatójával is. Végül egy táborzáró előadást hallgathatnak meg, melyet Lengyel János, a Tolnai Népújság főszerkesztője tart a diákseregnek.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Stayer László | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








