Séta tovább!
Mik ezek?
XNos, ez azért volt csúcs a számomra (mint Micimackónak a méz), mert egy olyan csacsogó ember, mint én, a legeslegszívesebben osztja meg véleményét másokkal, a politikától kezdve az állattenyésztésen át igazán bármiről. Bár a témák adottak voltak, én kilométerekre el tudtam kalandozni. A gratulációk, a nevem az újságban…
Persze csak úgy vigyorogtam, mint a „tejbetök”. Igazán azt élveztem, amikor a szerkesztő nyomdafestéket érdemlőnek találta az írásom. Az a legfelemelőbb az egészben számomra, ha egy szaki azt mondja rá: „gyerek ezt odatetted”. Lázba hozott minden csütörtök reggel a kíváncsiság: benne leszek? Nem, ez most száraz, unalmas lett... Biztos benne lesz, benne kell lennie, annyira jó volt írni… – értik mire gondolok?
Szuper volt, hogy számítottak a munkámra. Nem úgy, mint a matektanárom, hogy én biztosan megcsinálom a szorgalmit – ez teljesen más volt. Ez most nem vicc, de tényleg, hozzájárulhattam valamihez, ami már komolyabb a házinál! Írni a sajtóban – szerintem azért jó újságírónak lenni, mert minden témában más az ember. Hol a rockzenésszel játszik együtt, vagy a néptáncos csoporttal ropja a színpadon – ettől olyan különleges. Minden írásnak megvan a maga érdekessége, ha nem éli bele magát, a cikk elveszíti varázsát. Minden téma tágítja írója látókörét, emiatt olyan sokoldalú személyiség az alkotója, ez tetszik nekem. Lehettem jós a jövőmmel kapcsolatban, vagy tanácsadó, a „ne drogozz, segítünk” szlogenű csapat közvetítője. Mégis mit adott a Séta-program nekem?
Itt, az íróasztalom és kedvenc karamellás csokim fölött ülve az a válasz fogalmazódott meg bennem: semmiképpen sem ez az utolsó cikkem! Szóval élve a szójátékkal; nem csak sétálni akarok, a jövőben talán haladni is.
Ebecz Diána - II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!








