Pókhálós társadalmunk
Mik ezek?
XAddig-addig boncolgatták végül is a témát, amíg eljutottak egy megállapításig: elképzelhető egy esetleges harmadik világháború. Tényleg ennyire rossz lenne a mai világ társadalmi helyzete? És ha már a társadalom ennyire mélyponton van, akkor az emberek közti kapcsolatok is romlottak?
A fentebb említett japán katasztrófa segítségével remekül le lehet vezetni a társadalmunk egyik nagy problémáját: a hitetlenséget. Látjuk a televízióban, halljuk a rádióban, olvassuk az újságban, hogy mennyi segítség, adomány, önkéntes csapat segíti a szigetországban élőket. Néha azonban agyunkban ott motoszkál a kérdés, és inkább magunkban is tartjuk, mintha félnénk hangosan kimondani: nem lehetséges, hogy valami hátsó szándékkal segített? Ugyanakkor ezzel a kérdéssel párhuzamban jönnie kell annak, hogy nem mozdulhat meg egy emberként a földkerekség a jó cél érdekében? Mindkét kérdésre egy határozott „dehogynem” lenne a válaszom.
Véleményem szerint előbbit tíz emberből kilenc biztosan felteszi magának, ám ezen emberek töredéke gondolja csak tovább a dolgokat, és teszi fel a második kérdést, holott egymásból következnek. Ennek oka abban keresendő, hogy valamiért nehezünkre esik elhinni, hogy bárminemű érdek nélkül segítene egyik ember a másikon (és azért lássuk be, nem véletlenül, hiszen a történelem sok példát hozott arra, amikor országok közt oda-vissza ment a segítségnyújtás)… Nem létezhet, hogy szolidaritásból állunk a másik mellé, és húzzuk ki őt a bajból? Tényleg csak érdekből nyújtjuk neki a jobbunkat? Ha mindkét kérdésre nemleges választ adtunk, akkor gondoljuk át a következőt is: nincs igaz barátság a világon?
Talán a japán katasztrófa is komoly lyukat ütött a világ pókhálóján
Nyilvánvalóan mindenki azt a „belső hálón lévőt” fogja támogatni, akinek a nézetével szimpatizál. És mivel különbségek vannak köztünk, így a külső fonalak, a barátságok is megszakadnak. Hogy ennek mi lehet az eredménye? Megjósolhatatlan. Ne is a rettenetes – és esetleges – következményeken gondolkozzunk, hanem inkább reparáljuk a „pókhálónkat”. Mert bizony, az emberiségnek sajnos nincs egy „pókja”, ami jön, és újrafonja a szálakat. Sőt, nekünk nem is lenne elég egy „pók”, mert akkora „hálónk” van, amit egymaga nem bír rendbe tenni. Mindannyiunknak „póknak” kell lenni, szorgalmasan dolgozni, és talán egyszer, újra visszanyerhetjük az igazi „pókhálónkat”.
Bocskay Kinga,
9/A. - II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Szécsény
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








