NPORT

Addig-addig boncolgatták végül is a témát, amíg eljutottak egy megállapításig: elképzelhető egy esetleges harmadik világháború. Tényleg ennyire rossz lenne a mai világ társadalmi helyzete? És ha már a társadalom ennyire mélyponton van, akkor az emberek közti kapcsolatok is romlottak?

A cikk a hirdetés után folytatódik

A fentebb említett japán katasztrófa segítségével remekül le lehet vezetni a társadalmunk egyik nagy problémáját: a hitetlenséget. Látjuk a televízióban, halljuk a rádióban, olvassuk az újságban, hogy mennyi segítség, adomány, önkéntes csapat segíti a szigetországban élőket. Néha azonban agyunkban ott motoszkál a kérdés, és inkább magunkban is tartjuk, mintha félnénk hangosan kimondani: nem lehetséges, hogy valami hátsó szándékkal segített? Ugyanakkor ezzel a kérdéssel párhuzamban jönnie kell annak, hogy nem mozdulhat meg egy emberként a földkerekség a jó cél érdekében? Mindkét kérdésre egy határozott „dehogynem” lenne a válaszom.

Véleményem szerint előbbit tíz emberből kilenc biztosan felteszi magának, ám ezen emberek töredéke gondolja csak tovább a dolgokat, és teszi fel a második kérdést, holott egymásból következnek. Ennek oka abban keresendő, hogy valamiért nehezünkre esik elhinni, hogy bárminemű érdek nélkül segítene egyik ember a másikon (és azért lássuk be, nem véletlenül, hiszen a történelem sok példát hozott arra, amikor országok közt oda-vissza ment a segítségnyújtás)… Nem létezhet, hogy szolidaritásból állunk a másik mellé, és húzzuk ki őt a bajból? Tényleg csak érdekből nyújtjuk neki a jobbunkat? Ha mindkét kérdésre nemleges választ adtunk, akkor gondoljuk át a következőt is: nincs igaz barátság a világon?

Dehogynem! Csak annyira beleivódott a barátságok jelenléte a hétköznapjainkba, hogy azt szinte észre sem vesszük. Nagy hiba! Az emberek barátságot kötnek, a barátságok közösséggé kapcsolódnak. Ez így megy tovább és tovább, amíg egyszer csak elérkezünk egy akkora közösséghez, ami magában foglalja az egész emberiséget. Egy pókhálóhoz tudnám talán leginkább hasonlítani ezt. A háló anyaga, a pókselyem az egyik legszilárdabb anyag, amit ismerünk: pont, mint az emberek közti barátság. Ha a háló középen megszakad, attól a széle ugyanolyan erős, masszív marad. Ugyanez igaz fordítva is: ha a külső része viselődik meg, attól a belseje nem változik! Aztán majd jön a pók, és a jó állapotban lévő résztől kiindulva újraszövi a hálóját, mintha mi sem történt volna. Sajnos, ez az emberiség esetében nem ilyen egyszerű. Ha a hétköznapi emberek különféle okok miatt elpártolnak egymástól, akkor a pókháló széle megszakad, és az a szál is, ahol az a pókfonal futott. Így előbb-utóbb a belső körök is szétesnek. Ha megfordítjuk a helyzetet, és a befolyásosabb emberek (pl. államvezetők) „ugranak össze”, akkor is ugyanez a folyamat játszódik le, csak fordítva: belül megszakad a háló.

Nyilvánvalóan mindenki azt a „belső hálón lévőt” fogja támogatni, akinek a nézetével szimpatizál. És mivel különbségek vannak köztünk, így a külső fonalak, a barátságok is megszakadnak. Hogy ennek mi lehet az eredménye? Megjósolhatatlan. Ne is a rettenetes – és esetleges – következményeken gondolkozzunk, hanem inkább reparáljuk a „pókhálónkat”. Mert bizony, az emberiségnek sajnos nincs egy „pókja”, ami jön, és újrafonja a szálakat. Sőt, nekünk nem is lenne elég egy „pók”, mert akkora „hálónk” van, amit egymaga nem bír rendbe tenni. Mindannyiunknak „póknak” kell lenni, szorgalmasan dolgozni, és talán egyszer, újra visszanyerhetjük az igazi „pókhálónkat”.

Bocskay Kinga,
9/A. - II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola, Szécsény