Őszi „Séta” csütörtöktől
Mik ezek?
XAz e héten induló kurzus keretében a kisterenyei Váci Mihály Gimnázium, valamint a közös irányítású salgótarjáni Borbély Lajos és a nagybátonyi Fáy András Szakképző Iskola tanulói ismerkednek a médiavilággal.
A résztvevők „szakköri” foglalkozások keretében az intézmények tanárai és kiadónk munkatársai irányításával, közreműködésével előzetes tematika alapján tanulmányozzák a nyomtatott és az elektronikus sajtó szerkesztésének elméleti és gyakorlati tudnivalóit, „kulisszatitkait”. Terveink szerint a diákok ellátogatnak szerkesztőségünkbe is.
A program során elsajátítható tudásanyag különösen azok számára lehet fontos, akik továbbtanulásukat és majdani elhelyezkedésüket e területen képzelik el. A tanulók hétről-hétre megpróbálkoznak az újságírással is. Az azonos témakörben – de remélhetőleg nem sablonosan, hanem változatosan, sokszínűen, fiatalosan – megírt cikkeikkel olvasóink csütörtökönként a Nógrád Megyei Hírlapban, illetve ezzel párhuzamosan portálunkon is.
Ezek az írások bizonyára az ifjú szerzők családjában, a rokonok, az ismerősök körében okoznak különösen örömet, de bízunk benne, hogy az úgymond „semleges” olvasók is szívesen böngészik majd a „Séta”-oldalak összeállításait. Nem titkolt célunk persze az sem, hogy a „sétálók” közül többen nemcsak az újságírással, de az újságolvasással is megbarátkoznak és rövidebb-hosszabb távon a megyei napilap alkalmi és rendszeres olvasóivá, előfizetőivé váljanak. Annál is inkább jogos ez a reményünk, mert a kurzus résztvevői e héttől december elejéig – a program zárásáig – minden nap megkapják a Nógrád Megyei Hírlap aktuális számát, s eljuttatjuk hozzájuk az Axel Springer Kiadó néhány, az ifjúság által kedvelt magazinját is.
Október 15-én, e hét csütörtökjén indul az immár kilencedik „Séta”, amely keretében a diákok saját szemszögükből mutatják be iskolájukat. A készülődésből úgy tűnik: érdemes lesz elolvasni írásaikat!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Borenszki Ervin | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








