Mintára szükség van
Mik ezek?
XA színpadok és a filmszínházak nagyságai hosszú időre írják emlékezetünkbe nevüket, tehetségükkel (gyakran külsőségekkel is) csillogó, példát adó személyekké: valóban csillagokká, sztárokká lesznek. Korunk, a XXI. század jelensége, hogy a sajtó, a televízió „felkap”, közismertté tesz egy-egy személyt.
Az „ünnepelt” – a nyugati kultúrákból kölcsön vett szóval – a „celeb” nem elsősorban a teljesítményétől lesz sztár, hanem inkább attól, ahogyan ismertté válik. Ez a mód gyakran negatív tulajdonság, feltűnő viselkedés, amellyel normát ad az embereknek, s hamar követőkre talál: sokan utánozzák öltözködését, viselkedését, vagyis példaképnek tekintik. Ez a könnyen járható út veszélyes, hiszen egy idő után kiderül, hogy a „sztár” élete hazugság.
Az igazi művészek és a valódi értékeket teremtő emberek nem érvényesülnek ebben a külsőségekkel működő világban, így nem is válnak a nagyközönség, a társadalom szélesebb köreinek példaképévé. Szerencsére még így is sokan tisztelik őket, tanulnak életükből, próbálnak nyomukba lépni. Példára, követendő mintára mindenkinek szüksége van. A gyermek a társadalmi viselkedésre felkészítő szabályokat, elvárásokat a családban tanulja meg.
Mindennapi életünket, felnőttek és gyerekek gondolkodását azonban egyaránt erősen befolyásolja a televízió. A szülőknek – mellettük az iskolának, tanároknak – nagy a felelősségük abban, hogy a gyermekek a jó példaképet válasszák. Szerintem fontos a példakép, a követendő emberi magatartás, kell, hogy legyen kire felnézni, ennek alapján az életcélomat kitűzni.
Az én példaképem az édesanyám, aki keményen dolgozik a munkahelyén, mégis mindig jut ideje a családjára. Szeretnék olyan értékes életet élni, mint ő, annyi szép élményt adni, amennyit tőle kaptam és kapok.
Dobi Noémi, Borbély Lajos Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium 12/B.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dávid Krisztián | Dr. Nagy Andor | Fenyvesi Gábor | Gabora János | Gazsi Ferenc | Horváth Gyula | Kakuk József | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Nagy-Majdon József | Rozgonyi József | Sisák Imre | Szabó Csaba | Székyné dr. Sztrémi Melinda
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...








