Dédszüleim és a történelem
Mik ezek?
XSajnos, ez a föld már nincs meg, kicsúszott az unokák kezéből. Felmenőim szegény varsányi emberek voltak, sok nélkülözéssel találkoztak, de kenyér azért mindig volt. A megsebesült és vitézségi érdemrendet kapott dédapám halála után bizony megszaporodtak a családi viszályok, amelyektől az özvegyen maradt dédanyám szenvedett a legtöbbet.
Jól emlékszem szegényre, csúnyán bántak vele, mikor egyes rokonok italszeretete fölemésztette a tartalék pénzeket, őt félresodorták, kihasználták, veszekedtek vele. Sokasodtak a jó és rossz családi események, volt hát mit megbeszélni a nagy összejövetelek alkalmával. Öt éves korom táján élt még – a mi szavunkkal – neném is /nagyanyám nőtestvére/, ő volt a központ, nála jött össze az egész család. Érkeztek Cserhátsurányból, Herencsényből, ki busszal, ki lovaskocsin, de volt, aki gyalog. Jól emlékszem a rokon gyerekekre, akikkel ilyen alkalmakkor sok jó játékot kieszeltünk: színházasdit, „vámpíros” fogócskát, bujócskát.
A mostani, tizenöt éves fejemmel szomorúbbnak látom a jelent: megritkultak ezek a rokonlátogatások, kevés a pénz az utazásra, a személyes látogatásra, de már a telefonálást is nehezen fizetjük ki. Szüleim üzemi munkások, és bizony az annyit emlegetett hiteltörlesztések után már a rezsi kifizetésére alig marad pénzünk. Lehet, hogy a dédszüleim fiatalsága idején jobb volt az élet?
Rácz Dalma
Madách Kollégium, Balassagyarmat
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Boldvai László | Dániel Tamás | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Horváth Gyula | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








