Megújuló megye(szerep)
Mik ezek?
X<extra Már 1990-ben zokon vettem, hogy az önkormányzati törvény alapján erősen differenciált vagyonnal bíró megyei önkormányzatok jöttek létre, köztük néhány eszközhiányos, gazdaságilag kiszolgáltatott is.
Aggódva figyeltem, hogy szerepük a kötelező feladataik esetében fokozatosan intézményfenntartásra degradálódott. Kétkedve fogadtam a régióalakítást, elleneztem Nógrád megye észak-magyarországi régióba sorolását. Irracionálisnak – a szubszidiaritás elvével ellentétesnek – tartottam a regionális fejlesztési tanácsok/ügynökségek megalakítását, szerencsétlennek ítéltem, hogy a megyék elveszíttették saját térségük fejlesztésében betöltött korábbi szerepüket.
Ekkor sokan már a megyei önkormányzatok végét vizionálták. Nem így én, aki többször voksoltam a megye mellett. Sőt, jó két hónappal ezelőtt e hasábokon már bizakodtam is: a megye marad és működik majd; „Egyértelmű hatáskörökkel, gazdagabb anyagi-szellemi erőforrásokkal…” S erre föl mit olvasok egy minapi sajtóközleményben? „…a megyék és a kormány szövetséget kötöttek egymással, amelynek célja a fejlesztéspolitika teljes újragondolása…
A megállapodás értelmében a megyei önkormányzatok legfontosabb feladata, illetve felelőssége, hogy az európai uniós és a hazai költségvetési források, szaktudás és tervező munka összehangolásával megteremtsék a cselekvés feltételeit… A területfejlesztés mellett a szakképzésben, a munkahelyteremtésben és a turizmusban is megerősítik a megyei önkormányzatok aktív és kezdeményező működésének hátterét, jogi- szervezeti és finanszírozási alapjait.”
Nos, ezek az én elégtételem „tételei”, amelyekre közel húsz éve várok. Örömtüzeket azért nem gyújtok, megvárom azokat a sarkalatos törvényeket, amelyek garanciái lehetnek a megújuló megye(szerep) kialakulásának, a „szolgáltató megye” kifejlődésének. Alapjai egy újra építkező, fejlődő Nógrád megyének is.
Baráthi Ottó
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








