NPORT

Ezekből a „korábban már megtörtént” – jobbára visszás – emlékeimből egy dolgozatra is telne tőlem, ám itt csak egyes friss és többnyire általános(ítható) benyomásaimat említem.

Nekem úgy tűnik, egyes áruházláncok helyi egységeiben kevesebb az eladó, mint az üzletek megnyitáskor, 15-20 évvel ezelőtt volt. A roskadozó pultok labirintusában, az áttekinthetetlen árucikk-halmazok között elvétve találkozom eladóval, akitől eligazítást kérhetnék. Tudom – megkapom naponta – az áruház önkiszolgáló, ne csodálkozzam, ha senki nem kérdezi, mit keresek. A multik nem ígérték azt sem, hogy köszönni, visszaköszönni fognak, érthető, többségük ma sem beszél magyarul. Ellentétben alkalmazottaikkal, akik kommunikálhatnának velem, de mintha nem szívesen tennék. Viszont fő feladatukként figyelnek, feszülten.

Én meg berzenkedek, mert nem kiszolgálva, hanem kiszolgáltatva érzem magam. Ellenben egyes közszolgáltató társaságok és hivatalok esetében a változás látványos. Külsőségekben. Több ügyfélszolgálati iroda korszerűen berendezett, az ügyintézés elektronikus. Ezzel szemben és az ígéretek ellenére a sorban állás nem szűnt meg, legfeljebb sorszámmal kezében várakozhat az ügyfél. Egyes cégek nem hogy interneten, de telefonon sem érhetők el, ügyintézőik nem udvariasan beszélnek velem, de flegmán, kioktatva, nem hivatásszerűen, inkább „szívatás-szerűen”, már bocsánat…

Szerencsére, vannak kivételek. Elismerésem az önkormányzat vagyonkezelő, illetve városgazdálkodási társasága egyes ügyintézőinek. Minőségi munkát végez lakásomban is az év vállalkozói díjával kitüntetett ügyvezetőiről is ismert faipari kft. Ugyanakkor szinte mindenütt van még mit tenni az ügyfélbarát ügyintézés érdekében, hogy az ember ne érezze magát kiszolgáltatottnak, mint 20-30 évvel ezelőtt – amire a „dezsavű” érzésem utal – 2010-ben is. Remélem, már nem sokáig.

Baráthi Ottó