Család a bokorból
Mik ezek?
XKözel a táplálékkal teli mogyoróbokorhoz és a védelmet adó épületfalhoz. Ez azonban csak jóval azután vált világossá, hogy gurgulázó nevetéshez hasonlatos énekük megcsendült a bokor tömött, örökzöld sátrában. Könnyfakasztóan szép ez a hang, a háziak boldogan vették az ajándékot...
Remélték, hogy a kis barátposzáta-pár ezt a helyet válassza családosodásához. S bár voltak jelei a fészekrakásnak – a szomszéd kutya szőre a járdán, száraz fűcsomók – egy idő után elcsendesült a bukszus. Gondolták, biztosan jobb helyet találtak... Hiányzott az énekük, aztán egyszer csak feltűnt a zöld sűrűből ki-beszálló kis, szürke test: hát mégis itt maradtak, ezt a helyet választották...!
Hamar hegyes kövek kerültek a túl közeli betonoszlopok tetejére, nehogy megismétlődjön a régi, szomorú história. (Egy korábbi poszáta-költéskor innen vetette magát a fészkére szálló madár után a szomszéd macska. Csupasz fiókák voltak a zsákmányok... Mégsem lett mellőzött a formás örökzöld.) Kánikula jött, s a szülőpár hajnaltól napestig, nem győzte hordani az eleséget az apróságoknak. Szüntelenül tették a dolgukat a hőségben, s ekkor már hangok is jöttek a sűrűből. Kimondhatatlan örömet szereztek az embereknek.
Egy napon aztán más lett a hangjuk, s a háziak arra gondoltak: ez már a kifelé készülődés. Ettől kezdve a macskát fogságba ejtették, s várták a csodát, ami hamar meg is jött. Először csak egy kis tollmók merészkedett szárnyra a lombok közül, földközelben landolt, majd ijedten ugrálva próbált felemelkedni. Sikerült is fellendülnie a cseresznyefa alanti ágára. Testvérkéje követte, de csak a szintén elburjánzott, virágos cserjéig futotta az első szárnypróbálgatása. Bemenekült az árnyas zöld tövéhez. Három vagy négy picurka dalos csemete mutatta meg magát apja-anyja nagy izgalmára. A csodálatos szülők csettegve csalogatták, biztatták a gyümölcsfák magasába őket. Ha veszélyt véltek, felerősödött hangon, szünet nélkül hangoskodtak, alacsonyan szállva terelték magukra a figyelmet...
Az utolsó fióka hagyta el legnehezebben a zöldfolyosónak használt, az almafa törzséig érő bukszussort, végül ő is vette a bátorságot. A szülőpár a kirepülés után is gyűjtötte, vitte a kicsiknek az eleséget. Akkor este még a fészkükben – fészküknél? – tértek nyugovóra. Másnap jött a korábbinál jóval erősebb vihar, de már aligha tehetett kárt a kis családban. Bámulatos a madárvilág.
Mihalik Júlia
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








