NPORT

Közel a táplálékkal teli mogyoróbokorhoz és a védelmet adó épületfalhoz. Ez azonban csak jóval azután vált világossá, hogy gurgulázó nevetéshez hasonlatos énekük megcsendült a bokor tömött, örökzöld sátrában. Könnyfakasztóan szép ez a hang, a háziak boldogan vették az ajándékot...

Remélték, hogy a kis barátposzáta-pár ezt a helyet válassza családosodásához. S bár voltak jelei a fészekrakásnak – a szomszéd kutya szőre a járdán, száraz fűcsomók – egy idő után elcsendesült a bukszus. Gondolták, biztosan jobb helyet találtak... Hiányzott az énekük, aztán egyszer csak feltűnt a zöld sűrűből ki-beszálló kis, szürke test: hát mégis itt maradtak, ezt a helyet választották...!

Hamar hegyes kövek kerültek a túl közeli betonoszlopok tetejére, nehogy megismétlődjön a régi, szomorú história. (Egy korábbi poszáta-költéskor innen vetette magát a fészkére szálló madár után a szomszéd macska. Csupasz fiókák voltak a zsákmányok... Mégsem lett mellőzött a formás örökzöld.) Kánikula jött, s a szülőpár hajnaltól napestig, nem győzte hordani az eleséget az apróságoknak. Szüntelenül tették a dolgukat a hőségben, s ekkor már hangok is jöttek a sűrűből. Kimondhatatlan örömet szereztek az embereknek.

Egy napon aztán más lett a hangjuk, s a háziak arra gondoltak: ez már a kifelé készülődés. Ettől kezdve a macskát fogságba ejtették, s várták a csodát, ami hamar meg is jött. Először csak egy kis tollmók merészkedett szárnyra a lombok közül, földközelben landolt, majd ijedten ugrálva próbált felemelkedni. Sikerült is fellendülnie a cseresznyefa alanti ágára. Testvérkéje követte, de csak a szintén elburjánzott, virágos cserjéig futotta az első szárnypróbálgatása. Bemenekült az árnyas zöld tövéhez. Három vagy négy picurka dalos csemete mutatta meg magát apja-anyja nagy izgalmára. A csodálatos szülők csettegve csalogatták, biztatták a gyümölcsfák magasába őket. Ha veszélyt véltek, felerősödött hangon, szünet nélkül hangoskodtak, alacsonyan szállva terelték magukra a figyelmet...

Az utolsó fióka hagyta el legnehezebben a zöldfolyosónak használt, az almafa törzséig érő bukszussort, végül ő is vette a bátorságot. A szülőpár a kirepülés után is gyűjtötte, vitte a kicsiknek az eleséget. Akkor este még a fészkükben – fészküknél? – tértek nyugovóra. Másnap jött a korábbinál jóval erősebb vihar, de már aligha tehetett kárt a kis családban. Bámulatos a madárvilág.

Mihalik Júlia