Az emberek elfelejtették az igazságot
Mik ezek?
XEgy borjú méretű németjuhász áll mögöttem, mintha csak jönne velünk haza. Közel volt, nyugodt és jámbor. Hol rám néz, hol a kulcsra. Ha kívülről látnám a jelenetet, azt gondolnám, igen, ez a mi kutyánk és szeretne már bemenni.
Eme gondolatmenet mintegy három másodperc alatt futott át a fejemben és ezzel a lendülettel, a meglepettség és a sajnálat vegyes érzésével ráköszöntem a szomorú szemű kutyára. A hirtelen és hangosra sikerült „sziától” a párom ijedten ugrik egy nagyot, majd az óriás kutya láttán földbe gyökerezik a lába. Közben megtalálom a kulcsot és elindulok befelé, de visszanézek. Hova lett? Eltűnt. A ház elé éppen beparkoló autóhoz szalad, szemében kíváncsisággal: Ki vagy? Mi van a szatyrodban? Had menjek veled! A sofőr óvatosan méteres távolságra nyújtja a karját, míg a jövevény szagmintát vesz, ajtót bezárja, majd fiával elindul a ház felé. Míg nézem őket az ajtóból, párom türelmetlenül közli: – Nehogy haza hozd, inkább menjünk. Azóta is gondolok rá, minden nap teszek egy pár falatot a kuka mellé, hátha jön, ne éhezzen, de két napja nem látom.
A környékbeliektől tudom, németjuhászunk az érkező autókat figyelte, volt amelyikbe be is akart szállni. Lehet, hogy éppen egy hasonló autóból rakták ki valahol a környéken? Vagy eddig sokat utaztatták és éppen csak elveszett? Az igazságot úgy érzem nem fogjuk megtudni, de mindenki sejtheti, nem csak eltévedésről lehet szó. Sajnos egyre elterjedtebb szokás autóból kidobni, kirakni állatokat. Itt elérkeztünk egy fontos kérdéshez. Antoine de Saint-Exupéry nagyon szépen leírta a Kis hercegben: – Az emberek elfelejtették ezt az igazságot – mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért... – Felelős vagyok a rózsámért – ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
– Talán sokan nem tudják, de ez nem csak gyerekeknek íródott. Felnőtteket tanítana – mindarra, amit hajlamosak elfelejteni – ha időnként kézbe vennék a könyvet. És itt már nem rózsákról van szó, hanem megszelídített állatokról, amelyeket neveltek, gondoztak és végül eldobták őket maguktól. Érző, szenvedő lényekről, amik, ha beszélni tudnának...
Ez a nemtörődömség társadalmi probléma is egyben. Az egyén és az egó kapcsolata felülír mindent, ami valódi, az emberi kapcsolatokat is. Amikor az egó átveszi a hatalmat, már nem fontosak mások, csak az a test, amelyben ő lakik. Elvárják az emberek, hogy szeressék őket, holott ők maguk nem képesek rá. Az igaz szeretet nem múlik el egy szétrágott papuccsal vagy kalappal, nem múlik el egy átugatott éjszaka után és legfőképpen nem múlik el magától. Hová tűnt akkor mégis? Mert az tűnhet el, ami előtte látható volt, máskülönben nem tudnánk, hogy eltűnt. A jelenkor kérdése ez – Mindaz, amit látunk valódi? – a választ a múltban megadták.
– Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.”
Krajcsi Klaudia
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








