A zenedoboz titka(i)
Mik ezek?
XA meghívó annál is inkább rejtélyesnek tetszett, mert a főszereplő nem volt más, mint Gúthy Éva nyugalmazott zenetanár, énekművész. A vendég pedig nem kevesebbre vállalkozott – immár második alkalommal – mint arra, hogy elénekelje – önmaga zongorakísérete mellett (!) – az egyesületi tagok által egy dobozból kihúzott számot, amelyet éppen ezért pontosabb zenés doboznak vagy zenedoboznak nevezni.
Több mint egy tucatnyi – opera, operett, népdal, virágének – szerepelt a kínálatban s e számok mindegyike el is hangzott a bő egyórás műsorban, kiegészülve a ráadással, amelyet a karancslapujtői hagyományőrzőktől nemrégiben tanult a Kaláris Asszonykórus vezetője.
Gúthy Éva ötvenegy éve kezdte pályáját s évtizedek óta jelen van Salgótarján, egyáltalán Nógrád megye kulturális életében. Fő hivatásként éneket oktatott – nem egy híressé lett tanítványa emlékszik rá szeretettel, hálával – de mint a sikeres, több mint negyvenéves múltú Liszt Ferenc Kamarakórus alapítója és karnagya is joggal hívta fel magára a figyelmet, vívta ki az elismerést. Mindemellett megannyi fellépése bizonyítja szólóénekesi képességeit is. Számtalan ünnepség közreműködője volt, s ugyancsak sok hangversenyen működött közre. Az évek során jó néhány emlékezetes önálló koncertet is adott.
S, hogy még mindig képes bravúrokra, azt a fenti vállalkozása is jelzi. Ugyanis állandó művészi készenlétet s nem kevés gyakorlást igényel egy ilyen felkérés teljesítése. Annál is inkább, mert a színvonalból nem lehet, nem szabad alábbadni: nemcsak a közönség iránti tisztelet követeli ezt meg, hanem az önmagával és eddigi munkásságával szembeni igényesség is. Már csak önbecsülésből is jót kellett produkálnia. S ő ennek tudatában volt akkor is, amikor vállalta, hogy szerepel az idősek népfőiskolájának programjában s akkor is, amikor leült a hangszer mellé, amikor sorra vette a kottákat és elkezdett énekelni. Mindegyik szám esetében sikerült teljesítenie a szakmai követelményeket és hűnek maradnia önmagához. Arról nem is beszélve, hogy milyen kellemes perceket szerzett a nem egyszer vele együtt éneklő hallgatóinak, döntő többségükben hölgyeknek…
Salgótarján – számos példa bizonyítja – manapság is telis-tele van ifjú tehetségekkel a művészet különböző területein. Sokan azonban itt csak a kezdőlépéseiket teszik meg, s magasabb fokú tanulmányaik után már nem térnek vissza szülővárosukba. Mindig szívesen várjuk őket „vendégszerepelni”, büszkék vagyunk rájuk, eredményeikre. De becsüljük meg azokat is, akik úgy döntöttek, hogy egy életet élnek le közöttünk, az itt élőkkel sorsközösségben, osztozva minden örömünkben, gondunkban. Gúthy Éva közéjük tartozik. Köszönjük hivatástudatát, elkötelezettségét, kitartását, a tőle kapott művészi élményeket. Ez a tanulság is benne rejtőzött abban a bizony (zene)dobozban…
Csongrády Béla
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - NPORT.HU
Salgótarján | SKSE | Rendőrségi hírek | Színház | Sportképek | Bgy. Kábel SE | Politika | Megyei foci | Moziműsor | Foci-NB III | Apróhirdetés | Forma-1 | Megyei sportélet | Bulifotók | nettóbér-kalkulátor (vg.hu)
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Angyal János | Becsó Zsolt | Bercsényi Lajos | Dániel Tamás | Dankóné Nagy Éva | Dóra Ottó | Eötvös Mihály | Fenyvesi Gábor | Fenyvesi Péter | Gabora János | Gazsi Ferenc | Holes Imre | Kakuk József | Lombos István | Medvácz Lajos | Mezőfi Zoltán | Stayer László | Székyné dr. Sztrémi Melinda | Tordai Péter | Ürmössy Ákos
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!








